Hirdetés

Magyar Péternek ágyazott meg a Fidesz ezzel a trükkel?

Nap Híre portré Nap Híre

Elhárult az első akadály az elől, hogy Magyar Péter pártja listát állíthasson Budapesten: pénteken bejelentették a négy kerületi polgármesterjelöltjüket, hétfőig kell összegyűjteniük az induláshoz szükséges aláírásokat.

A Tisza Párt politikusa országjárásának szerdai állomásán, Sümegen jelentette be először, hogy a pártjával nemcsak az EP-választáson indulnak el, hanem a fővárosban az önkormányzati választáson is megmérettetik magukat.  

Magyar Péter teljesen felforgathatja a fővárosi helyzetet is, ha pártjával bejut a Fővárosi Közgyűlésbe, ahol jelenleg a Karácsony Gergely főpolgármester mögött álló ellenzéki szövetség van többségben. Egyre nagyobb esélye van azonban annak, hogy június 9-e után megszűnik a többség és új szereplők is belépnek a politikai térbe – írja a Telex

Magyar Péterék fővárosi indulásának, a listaállításnak alapfeltétele volt, hogy vagy főpolgármester-jelöltet, vagy három kerületben polgármesterjelöltet állítsanak, akár egyedül, akár egy másik jelölőszervezettel közösen. Magyar Sümegen azt mondta, hogy már nincsen idejük saját főpolgármester-jelöltet állítani, de a három kerületi polgármesterjelölt meglehet. Kipipálhatják ezt a feltételt, mert péntek este Magyar Péter bejelentette, hogy négy kerületi polgármesterjelöltjük lesz Budapesten.

Ahogy a portál is megjegyzi, a Tisza Párt fővárosi indulását épp a Fidesz tette lehetővé azzal, hogy a Mi Hazánk ötletét felkarolva fél évvel a június 9-i önkormányzati választások előtt Budapesten visszaállították a listás választási rendszert. Eredetileg az lehetett a Fidesz célja ezzel, hogy megbontsa a Karácsony Gergely mögött álló ellenzéki többséget.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés