Hirdetés

Magyar Péter súlyos állításokat tett az ügyészségen, de bizonyítékot nem adott át

Nap Híre portré Nap Híre

A Schadl-Völner ügyben három súlyos állítást is megfogalmazott Magyar Péter, akit ma hallgatott meg tanúként az ügyészség. Bizonyítékokat nem adott át, állítása szerint azokat a következő meghallgatásra tartogatja. 

Szerda délelőtt tíz órától tanúként hallgatták meg Magyar Pétert a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen. Varga Judit volt férje előzetesen azt ígérte: ma bebizonyítja, hogy a kormány is érintett a Völner–Schadl-ügyben. 

Magyar Péter végül négy órát töltött bent, de nem vitt magával bizonyítékokat, állítása szerint azért, mert nem tudta, milyen ügyben fogják kihallgatni. A kihallgatása után újságíróknak Magyar Péter azt mondta: a bizonyítékokat a következő meghallgatásra, március 26-ra tartogatja - írja az Index. 

Nem sokkal 14 óra után Magyar Péter kijött a meghallgatásról, és azt mondta: több mint négy órán át beszélgetett az ügyészekkel a Schadl–Völner-ügyről. 

Magyar állításai a következők: szerinte Schadl György „Rogán Antal propagandaminiszter-embere” volt, illetve hogy a kormány már a meggyanúsítás és az őrizetbe vétel előtt tudott arról, hogy büntetőeljárás és titkos megfigyelés zajlik, „és erről Völner Pált is tájékoztatták”. Magyar legsúlyosabb állítása azonban az, hogy szerinte „Rogán Antal és/vagy Rogán Antal emberei bementek az ügyészségre, és manipulálták, átírták, megmásították az ügyészségi iratokat”.

Kiemelte, hogy ezeket az állításokat bizonyítani is tudja, ám ezt most nem tette meg. A kihallgatása után azt ígérte, hogy március 26-án, amikor újra meghallgatják, leadja a rendelkezésére álló anyagokat is, amelyeket ma állítása szerint azért nem vitt magával, mert nem tudta, hogy pontosan milyen ügyről lesz szó. Azt mondta, ezeket eddig azért nem hozta nyilvánosságra, mert a családját védte.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés