Hirdetés

Propeller: közel egy időben dolgozott a Volánbusznál Magyar Péter és öccse

Nap Híre portré Nap Híre

A média1. hu számolt be a napokban arról, hogy épp akkor volt Magyar Péter öccse, Magyar Márton a PlanB Magyarország Kft. munkatársa, amikor a PlanB a Magyar Péter vezette Diákhitel Zrt. beszállítója volt.

A sajtóhíreket mindkét testvér elismerte a portálnak, ám egyikőjük sem látott benne semmi furcsát. Átlátszó által nyilvánosságra hozott KEHI-jelentésben szereplő Diákhitel Központ-szerződések által érintett egyik cég, a PlanB Magyarország Kft. – nagyjából egy évvel azelőtt, hogy szerződést kapott volna a Diákhitel Zrt.-től – Magyar Péter akkori feleségét, Varga Juditot tréningezte annak miniszteri kinevezése előtt – írja a Propeller

A jelek szerint azonban még egy szálon kötődik egymáshoz Magyar Péter környezete és PlanB, ugyanis Magyar Márton 2019 nyarától – tehát nagyjából akkortól, amikor a cég Varga Juditot felkészítette a miniszterséggel járó megpróbáltatásokra – a PlanB-től kapott fizetést. Magyar Márton a média1-nek elismerte, hogy valóban a PlanB alkalmazásában állt. Azt írta, hogy onnan a COVID járvány kezdete környékén távozott, maga mondott fel. Azt írta, nem látott bele sem a bátyja, sem a felesége kapcsolódásaiba.

A Propeller értesülése szerint Magyar Márton, azaz Magyar Péter testvére tulajdonképpen párhuzamosan dolgozott a Volánbusz Zrt-nek, amikor a Tisza párt elnöke az állami cég igazgatósági tagja volt. Magyar Márton 2023 február 1 és 2023 december 31 között állt jogviszonyban a Volánbusz Zrt-vel. Magyar Pétert 2023 márciusában nevezték ki a Volánbusz igazgatósági tagjává, ahonnan az év november 30-ával hívták vissza. A portál kereste az üggyel kapcsolatban Magyar Mártont, aki azonban még nem válaszolt. 

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés