Magyar Péter súlyos állítást tett, durva következményei lehettek a szombati tüntetésnek
Durván "megbüntettek" egy református lelkészt, aki szombaton felszólalt Magyar Péter tüntetésén.
- kezdte keddi bejegyzését a Facebook-oldalán Magyar Péter. Mint írta, a volt zsinati tanácsos is felszólalt Magyar szombati tüntetésén, és a kegyelmi üggyel kapcsolatban is elmondta a véleményét. Tarr Zoltán szerint elfogadhatatlan, amit Balog Zoltán tett és az is, ahogyan a botrány kirobbanása óta viselkedik.
Magyar a posztban megosztotta azt is, hogy Tarr egy állami technológiai cégnél volt próbaidős alkalmazott. "Súlyos erkölcsi elveket sért és alaptörvény-ellenes , ha valakit véleményéért és annak felvállalásáért utcára tesznek" - hangsúlyozta. Úgy gondolja, hogy a református lelkésznek az volt a "bűne", hogy ő is felszólalt a tüntetésen, ráadásul Balog Zoltán ellen beszélt.
Magyar a bejegyzésben bejelentette, hogy ezek után felkéri Tarr Zoltánt, hogy legyen az EP-képviselőjelöltjük.
"Tarr Zoltán református lelkész, sok területnek és témának szakértője. Foglalkozott az egészségügy, a köz-, és felsőoktatás működésével. Hazai és nemzetközi rendezvények szervezésében mutatta meg közösségi és együttműködési készségeit. Hazai és EU projektek szervezésében és lebonyolításában szerzett gazdag tapasztalatot, különös tekintettel közvetlen uniós forrásokra" - indokolta a lelkész felkérését Magyar Péter, aki szerint a kirúgás "ékes bizonyíték" az egyház és az állam "kóros és elfogadhatatlan összejátszására".
Kapcsolódó cikkek
- Lázár János elengedte magát, arról beszélt, hogy "ki fog b**zni" a XVIII. kerületiekkel, aki elviszi onnan a reptéri vasutat Lázár János építési és közlekedési miniszter egy lakossági fórumon össze-vissza beszélt. Káromkodott, Ughy Attila polgármester-jelöltet Ugrainak szólította és Hszi Csin-pinget nemes egyszerűséggel csak le kínai főnöközte.
- Exkluzív interjú az ATV-n: megdöbbentő dolgokat árult el Rónai Egonnak Kapitány István, aki rövidesen távozik a Shell globális alelnöki székéből Több mint három évtizede az egyik legnagyobb olajipari cég globális vállalatának egyik legfőbb döntéshozója: a Shelltől rövidesen távozó Kapitány István meglepő titkokat árult el a sikerről és karrierről Rónai Egonnak a Húzós Extrának adott szuperexkluzív interjújában.
- Deutsch Tamás a köztévén és az ATV-n is kész vitázni Friss interjút adott Deutsch Tamás, amiben arról beszél, hogy egyébként fontosnak tartja a vitát, de a Partizánba nem fog elmenni.
- Jobb felkészülni: minden vármegyében riasztás van érvényben Pénteken eső önti el az országot, minden vármegyében riasztás van érvényben.