Sticz László vezérőrnagy személyében 2024 januárjától egy éven keresztül magyar tábornok irányítja az Európai Unió bosznia-hercegovinai műveletét, az EUFOR ALTHEA missziót - tájékoztatta a honvédelmi miniszter kedden közleményben az MTI-t.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf közölte: a magyar kormány egyik prioritása a nyugat-balkáni régió stabilitásának megőrzése, hiszen a térség országai fontos szerepet játszanak az illegális migrációs hullámok féken tartásában.
Magyarország évtizedek óta részt vesz a regionális nemzetközi katonai missziókban, amelyek között az egyik legfontosabb az Európai Unió EUFOR ALTHEA művelete Bosznia-Hercegovinában.
A miniszter aláhúzta: a magyar katonák katonaszakmai és szövetségesi szerepvállalásának egyik legnagyobb elismerése, hogy számos alkalommal tölthettek már be vezető pozíciót a térség misszióiban.
Sticz László vezérőrnagy kinevezését az EU Katonai Tanácsa és Hubert Cottereau altábornagy, a NATO műveleti parancsnokságának törzsfőnök-helyettese, egyben az ALTHEA művelet EU műveleti parancsnoka is támogatta - emelte ki.
A Magyar Honvédség 2024-től az EUFOR ALTHEA parancsnoki és egyes kulcsbeosztásai, valamint az eddig is biztosított erők mellett további erőkkel is hozzájárul a művelethez, a többi között helikopteres szállítási és légi kiürítési képességgel, úgynevezett "ROLE-1" (műveleti területen katonaorvosok által biztosított) egészségügyi ellátási szint képességgel, tűzszerész csoporttal, robbanóanyag-kereső kutyás képességgel, és katonai rendész csoporttal - részletezte Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
Hozzátette: Sticz László vezérőrnagy jelenleg a Magyar Honvédség Haderőmodernizációs és Transzformációs Parancsnokság parancsnoka. Eddigi pályafutása során szolgált már a Nyugat-Balkáni Hadszíntéren, valamint a NATO Szövetséges Erők Európai Főparancsnokságán is, így hazai és külföldi beosztásai ellátása során átfogó tapasztalatokat szerzett a haderőfejlesztés és -tervezés területein.
Kapcsolódó cikkek
- Kamionok akadtak el, autók csúsztak árokba - Nagy bonyodalmakat okozott az ónos eső Sok balesetet okozott a téli időjárás Nógrád vármegyében, kamionok akadtak el, autók csúsztak árokba - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság csütörtökön az MTI-vel.
- Jajj ne! Már megint gyengült a forint Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
- Ön szerint veszélyben vannak a zsidók Magyarországon? Mert David Pressman szerint igen Ismét éles bírálatot fogalmazott meg Magyarországgal kapcsolatban az amerikai nagykövet.
- Borzalmas baleset Budapesten: Gyereket szállító mentőbe csapódott egy autó A feltételezések szerint a balesetet a nem az évszaknak megfelelő gumi okozhatta.