Hirdetés

Tényleg dőlni fog a pénz a magyar nyugdíjasokra?

Nap Híre portré Nap Híre

Elképesztő lehetőség jön a nyugdíjasok számára.

Június 3-án indul az új otthonfelújítási támogatások igénylése. A 2,5–3,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kamattámogatott hitellel lehet kiegészíteni maximum 6 millió forintig. Maximális összeg igénylése esetén az önerőnek el kell érnie az egymillió forintot. Az 1990. december 31. előtt épült, életvitelszerűen lakott, egy-és többlakásos családi házak energetikai korszerűsítésére igényelhető otthonfelújítási támogatás alapfeltétele, hogy a kiinduló állapothoz képest legalább 30 százalékos mértékű fajlagos primer energiafogyasztás csökkenést eredményezzen az elvégzett beruházás. 

A kifejezetten energetikai korszerűsítést célzó program azért is különleges, mert a korábbi évek támogatásaival ellentétben nem csak családosok vagy családot tervezők számára lesz elérhető, hanem a nyugdíjasok számára is, ha megfelelnek a feltételeknek - írja a Pénzcentrum. A portál megkérdezte a bankokat, hogy  jelenleg milyen feltételekkel nyújtanak hitelt a 65 év feletti korosztálynak, ez pedig irányadó lehet azok számára is, akik az otthonfelújítási támogatásra pályáznának.

A nyugdíjasok közül rengetegen lehetnek, akik 1991 előtt épült családi házban élnek, amelyre ráférne az energetikai korszerűsítés. És mivel a legtöbb lakáscélú támogatásból az idősödő korosztály kimarad, ezért érdemes most megragadni a lehetőséget. Bár a lakástakarék eddig is jó lehetőség volt a nyugdíjasok számára, amihez még az állam is hozzájárult, ám ennek a megtakarítási formának a támogatása megszűnt 2018-ban.

Az új otthonfelújítási támogatást MFB pontokon lehet igényelni, a hitelbírálat is itt történik majd. Ami eddig biztos: az életkor nem kizáró ok. A jelenleg ismert információk szerint az életkor akkor lehet befolyásoló tényező, ha az igénylő a futamidő végéig betöltené a 75. életévét. A kölcsönigénylő ugyanis olyan természetes személy lehet, aki nagykorú, cselekvőképes, a futamidő végén pedig maximum 75. éves. Ettől azonban még beadhatja az igénylést, viszont ha az adós a futamidő lejáratáig betölti a 75. életévét, a kölcsönügyletbe be kell vonni egy olyan adóstársat, aki az életkori korlátnak és a jövedelmi elvárásoknak is együttesen megfelel. Ebben az esetben a bevont adóstárs a kölcsönkérelem benyújtásakor be kell töltse a 20. életévet - erősítették meg a lap kérdésére a hazai bankok.

Mivel az otthonfelújítási támogatás mellé hitel is jár - pontosabban az igényelt összeget hitelként fizeti ki a pénzintézet, melybe később az állam beletörleszti a támogatási összeget, ha az energiahatékonyság javulásának igazolása megtörtént -, az igénylőknek hitelképesnek is kell lenniük. A nyugdíjas korúak gyakran úgy hiszik, hogy felesleges is hitelért folyamodniuk a bankokhoz, mert életkoruk okán úgysem igényelhetnek hitelt. Ez azonban tévedés, ugyanis lehet, hogy néhány plusz kritériumnak meg kell felelni, de attól, hogy valaki elérte a jelenlegi nyugdíjkorhatárt, még nyitva állnak a bankok kapui előtte.

Arról nincsenek pontos információk, hogy az otthonfelújítási támogatáshoz járó hitel esetében melyek a hitelképesség feltételei - viszont a piaci lakáshitelek esetében a hazai pénzintézetek feltételei irányadóak lehetnek ebben. Továbbá, ha valaki lemarad, lecsúszik az otthonfelújítási támogatásról, vagy esetleg nem tud megfelelni bizonyos feltételeknek - mint pl. az ingatlan építési ideje, vagy a 30%-os energetikai hatékonyság-javulás igazolása -, még mindig igényelhet piaci lakáshitelt felújításra. Ezeknek a kamatai jelenleg 7% felett mozognak.

Lakáshitel nyugdíjasok számára

Hivatkozás másolása

A CIB Bank a lap kérdésére azt írta, a lakáskölcsön igénylése esetén a hitel lejáratakor 75 év feletti személyek esetén a bank további biztosítékot kérhet. További biztosítékként a bank előírhatja a banki feltételeknek megfelelő adóstárs bevonását, vagy a kölcsön összegére és futamidejére szóló hitelfedezeti életbiztosítás megkötését, illetve a bank által elfogadható más biztosítékot is kérhet. Személyi kölcsönnél ahhoz, hogy az adós egyedüli szereplőként igényeljen, a hitel lejáratakor nem töltheti be a 72. életévét, vagy 1,5 millió forintnál kisebb összeg igénylése esetén a 75. életévét. Egyéb esetben adóstárs bevonására van szükség, aki az igényléskor betöltötte a 20. életévét, és a hitel futamidejének lejáratakor nem tölti be a 72. életévét, továbbá a személyi kölcsön további igénylési feltételeinek megfelel.

Az Erste Banknál lakáshitelt 18. életévét betöltött cselekvőképes természetes személyek igényelhetnek, akik a futamidő végéig nem töltik be a 70. életévüket. Személyi kölcsönre ugyanazok a feltételek vonatkoznak, mint a lakáshitelre, 18. életévét betöltött cselekvőképes természetes személyek igényelhetnek, akik a futamidő végéig nem töltik be a 70. életévüket.

A K&H Banknál a lakáshitelezésben nincs egyértelmű felső életkori korlát, de a futamidő alatt, bizonyos életkor betöltése esetén a bank további feltételeket írhat elő, mint például adóstárs bevonása. A személyi kölcsön hitelezésben sincs felső életkori korlát, de bizonyos életkor felett a bank ebben az esetben is további feltételeket írhat elő, mint például adóstárs bevonása.

A MBH azt nyilatkozta, hogy 75 éves korig nyújtanak lakáshitelt, azaz a lejárat nem haladhatja meg az adós ezen életkorát. Amennyiben az igénylő a kölcsönigényléskor már betöltötte, vagy a kölcsön futamidejének lejáratáig betölti a 75. életévét, akkor a kölcsönügyletbe be kell vonni egy olyan adóstársat, aki az életkori korlátnak (<75 év) és a jövedelmi elvárásoknak is együttesen megfelel. A bevont adóstárs a kölcsönkérelem benyújtásakor be kell töltse a 20. életévet. Arra is kitértek: lakáshitel esetében a minimális futamidő 10 év, annál rövidebb futamidővel nincs mód lakáshitel felvételére. A MBH-nál személyi hitel esetében 66 év felett társigénylő bevonása szükséges.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés