Az Európai Unión belül már csak Bulgáriában dolgoznak kevesebb fizetésért az emberek.
Az Eurostat friss adatai szerint idén év elején a magyar minimálbér átszámítva 578,74 euró volt, ami a kötelezően fizetendő legkisebb bérrel rendelkező tagállamok sorában a második legalacsonyabb. Egyedül Bulgáriában dolgoznak a magyar összegnél kevesebbért az érintett dolgozók, 398,81 eurót - írja az Mfor.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/penz-szamolas.inbox800x450.jpg)
A lap megjegyezte: az összképet csak tovább rontja az a tény, hogy egy évvel ezelőtt még három országot is magunk mögé tudtunk utasítani az EU-n belül: Romániát, Lettországot és Bulgáriát.
Ez azt jelenti, hogy az elmúlt egy évben már a román minimálbér is leelőzte a magyart. A friss adatok szerint átszámítva 606,12 euróért végzik munkájukat a keleti szomszédunk minimálbéres dolgozói. Fontos megjegyezni, hogy ebben az ereményben nemcsak a forint gyengülése játszott szerepet, hanem az is, hogy Románia is a minimálbér-felzárkóztatása mellett döntött.
A lap hozzátette, miközben 2022-ben a román és a magyar minimálbér között 2,3 százalékos differencia volt, idén ez már 4,7 százalék lett.
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.