Hirdetés

Terjed a vírus Nógrádban, súlyos döntést kellett meghozniuk a vármegyében

Horváth Fanni portré Horváth Fanni

Ismét felütötte a fejét a madárinfluenza Nógrád vármegyében, mégpedig egy lúdtelepen - jelentette csütörtökön a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

A hivatal közleményéből kiderült, hogy a kimutatott vírus miatt a telepen több mint 5000 ludat kell lelőniük. Hozzátették, a gazdaság körül három kilométer sugarú védőkörzetet, valamint 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetet jelöltek ki - írja a 24.hu.

A telep Cered községben található, és az állattartó a megemelkedett elhullás és lecsökkent tojástermelés miatt kezdett gyanakodni a betegségre. Végül a Nébih laboratóriuma igazolta a vírus H5N1 altípusának jelenlétét.

A hivatal szakemberei szerint ez az eset is alátámasztja, hogy a vírus az ország alacsonyabb kockázatú területein is megjelenhet, ezért a hazai állattartóknak mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy megóvják állományaikat a betegségtől.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés