Csuklyás fegyveresek rontottak be kedden az ecuadori TC televízió stúdióiba adás közben, lövöldözést és sikolyokat is lehetett hallani, néhány dolgozót túszul ejtettek, akiket később a rendőrség kiszabadított, a fegyvereseket pedig elfogták.
Előző nap Daniel Noboa elnök szükségállapotot hirdetett ki.
Az élő adásban látni lehetett, amint a stáb tagjai a TC quayaquili stúdióinak padlóján kuporogtak, miközben fegyveresek a kamera előtt gesztikuláltak. Azt is lehetett hallani, amint valaki felkiáltott: "a rendőrséget ne!".
Az országos rendőrség a közösségi médiában közölte, hogy a különleges egységeit a helyszínre vezényelték - írja az MTI.
Később Roberto Izurieta Cánova, az elnök hivatal vezetője közölte, a televízió túszul ejtett munkatársait a rendvédelmi erők kiszabadították. Az országos rendőrparancsnok pedig bejelentette, hogy a televízió épületébe behatoló valamennyi fegyverest elfogták.
Noboa, az ország egyik leggazdagabb embere, aki novemberben lépett hivatalba, a kábítószer-kereskedelem, valamint az utcai és a börtönökben dúló erőszak visszaszorítását ígérte.
Noboa hatvannapos szükségállapotot hirdetett ki hétfőn, felhatalmazva a katonaságot, hogy járőrözzön, egyebek mellett a börtönökben, és országos éjszakai kijárási tilalmat rendelt el.
Az intézkedés válasz volt a Choneros bűnszövetkezet vezetőjének, Adolfo Macíasnak a börtönből történt szökésére, ahol harmincnégy éves büntetését töltötte, valamint más, börtönökben történt incidensekre, amelyek során a fogva tartottak őröket ejtettek túszul.
A naphire.hu arról is írt, hogy nemrégiben az ATV stúdiójában is mindenki lefagyott, miután egy szakértő élő adásban fegyvert rántott. Az adás egy pontján ugyanis történt, hogy a műsorvezető rákérdezett egy, a Facebookon megosztott fotóra, amin Robert C. Castel biztonságpolitikai szakértő leírása szerint az látható, hogy gépfegyvert tart a kezében, amíg a gyerekei egy sivatagi forrásban úsznak. A szakértő ekkor egy mozdulattal hátranyúlt és rögtön meg is mutatta a kamerának a gépfegyvert és annyit mondott: “munkaeszköz”.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- (18+) Brutális gyilkosság áldozata lett egy 82 éves férfi, a folyóban találták meg a holttestét A gyilkosságnak már két gyanúsítottja is van, a rendőrök nyomozásba kezdtek.
- (18+) Vérfürdő az utcán: fényes nappal szúrtak halálra egy 15 éves fiút A szörnyű támadás fényes nappal történt egy forgalmas utcán.
- Könyveket szeretett volna eladni egy dombóvári férfi, cserébe teljesen kiürítették a csalók a bankszámláját Közel 5 millió forintjába fájt az áldozatnak, hogy rákattintott egy áloldalra.
- Sokkoló felfedezés Sárbogárdon: 15 évig tartottak egy rabszolgaként egy hajléktalan férfit Elképesztő tett: 15 évig tartottak rabszolgaként egy férfit Sárbogárdon.