Lebukott a lúzer tolvaj, aki ottfelejtette a helyszínen a sáros cipőjét, miután milliókat tett zsebre
Január 1-én egy tiszasülyi ingatlanból 7 millió forintot lopott el egy ismeretlen, aki távozáskor felvette a sértett csizmáját, és saját saras lábbelijét a helyszínen hagyta.
Egy tiszasülyi nő tett bejelentést a rendőrségre 2024. január 1-én. Elmondta, hogy 10-13 óra között ismeretlen bement az ingatlana udvarára. A kazánházban megtalálta a lakáskulcsot, majd így bejutva a házból több mint 7 millió forintot, egy arany karláncot, egy pár női bakancsot és egy pár női cipőt lopott.
A sértett elmondta, hogy mikor hazaért, furcsa volt számára, hogy a bejárati ajtó mellett egy idegen, saras női csizmát talált. A szekrények fiókjai sem úgy voltak, ahogy azokat hagyta. Ekkor már tudta, hogy valaki járt a házban. Gyanúja beigazolódott, amikor tudatosult benne, hogy elvitték a megtakarított pénzét.
Az ingatlanra felszerelt kamerák felvételeit elemezve a szolnoki rendőrök látókörébe került egy kőteleki lakos, akit január 2-án előállítottak a rendőrkapitányságra. Lakásán a rendőrök közel 4,5 millió forintot, a sértett kapujának kulcsát, valamint a lopásból származó arany karláncot és 2 pár cipőt megtaláltak és lefoglaltak.
A 19 éves fiatal lányt lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását - olvasható a police.hu oldalon.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Borzalmas gyilkosság Miskolcon: halálra szúrtak egy tizenhat éves fiút egy szórakozóhely előtt Egy húszéves fiatal Miskolcon, vita hevében leszúrt egy tizenhat éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte vasárnap honlapján a rendőrség.
- Elképzelhetetlenül gusztustalan dolgot művelt a pedofil a magyar városban Akár 20 évet is kaphat.
- Brutálisan megöltek egy 16 éves fiút Magyarországon Miskolcon történt a bestiális gyilkosság.
- Maga az iszonyat, amit a térfigyelő kamera rögzített a magyar buszmegállóban A térfigyelő kamera rögzítette, ahogy az agresszív férfi megszúrta feleségét.