Hirdetés

Megölte a kollégáját, hogy ellophassa a pénzét

Somló-Bakos Dalma portré Somló-Bakos Dalma

Egy férfi előre kitervelte, hogy meg fogja ölni a munkatársát. Tudta, hogy a kollégájánál sok pénz lesz.

Két férfi között jó munkakapcsolat alakult ki, a munkahelyükön kívül is rendszeresen találkoztak. Ám az egyik férfi többször kihasználta  a másikat, pénzt kért tőle, és arról is tudott, hogy a férfi pénzt örökölt, illetve éppen költözést tervez.

A vádlott és a sértett 2021. decemberében, még karácsony előtt megbeszélte, hogy az ünnepet követően is találkoznak. A vádlott már a találkozót megelőzően elhatározta, hogy a pénzének és egyéb értékeinek megszerzése érdekében megöli a sértettet, és kitervelte az elkövetés főbb mozzanatait is. Ennek megfelelően már előre eltervezte, hogy a férfit szállásszerzés ürügyén a XXII. kerületben, egy Duna-parthoz közeli, elhagyatott helyre csalja, ahol megöli és elveszi az értékeit, a holttestét pedig a Dunába rejti.

Az előzetesen megbeszélt találkozóra 2021. december 27-én a késő esti órákban került sor. A két férfi először egy XI. kerületi bankfiókhoz ment, ahol a sértett több mint 140.000 forint készpénzt vett fel az ATM automatából. A vádlott ezután azt mondta a sértettnek, hogy tud neki szállást szerezni egy szállóban, majd buszra szálltak, amivel a XXII. kerületbe utaztak. 

A buszról leszállva, a vádlott egy elhagyatott, kivilágítatlan területre vitte a sértettet, ahol rátámadt és a nadrágszíját a nyaka köré tekerve addig szorította, amíg az az eszméletét nem vesztette. Ezután elvette a sértett telefonját, laptopját és a nála lévő több mint 140.000 forint készpénzt, majd az eszméletlen férfit a Duna-partra húzta és a folyóba gurította. A sértett halála fulladás miatt következett be.

A vádirat szerint továbbá, a vádlott még az emberölést megelőzően, 2021 augusztusában a XI. kerület, Móricz Zsigmond körtéri metróaluljáróban kifosztott egy padon alvó férfit, akitől készpénzt, mobiltelefont, hátizsákot és egyéb értékeket tulajdonított el, több mint 300.000 forint értékben. A vádlott emellett a sértett bankkártyáját is megszerezte, amivel később több helyen vásárolt, ezáltal a sértettnek további 100.000 forint kárt okozva.

A Fővárosi Főügyészség a 35 éves - egy korábbi emberölés miatt már büntetett előéletű - férfit előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettével, valamint kifosztás bűntettével, és információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettével is vádolja, és vele szemben életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozza a vádiratban, a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének kizárásával. A vádlott jelenleg is letartóztatásban van.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés