Hirdetés

Ismét több elszabadult ló cikázott Londonban

Virág Sára portré Virág Sára

Áprilisban egyszer már megtörtént, hogy a katonai állományhoz tartozó több ló szabadult el Londonban. A sajnálatos eset most ismét megtörtént, a honvédelmi minisztérium lovai közül három megszökött a gyakorlatozásról hétfő délelőtt. 

A Honvédelmi Minisztérium közlése szerint három ló szökött meg a lovasától, amikor hétfő délelőtt hat ló gyakorlatozott éppen. Mint írták, az összes lovat gyorsan és biztonságosan sikerült összegyűjteni, és visszavitték őket a Hyde Parkban található laktanyába. Az egyik ló kisebb sérüléseket szenvedett, a katonák közül szerencsére senki nem sérült meg – írja a BBC. A sérült ló sem szorult különösebb ellátásra. 

A korábbi, áprilisi eset akkor történt, amikor a menet élén sétáló lovat megrémítette egy londoni busz. Ezután az összes menetben lévő ló megvadult, és ledobták az utasaikat a hátukról. A mostani eset következtében megszökött három ló közül egy sem volt érintett a korábbi, áprilisi esetben – tette hozzá a minisztérium. A Metropolitan Police szóvivője a mai esettel kapcsolatban elmondta, a hadsereggel együttműködve hamar megtalálták a szökött lovakat. 

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés