Hirdetés

Döbbenetes hír érkezett a Liu testvérekről

Garai Kitti portré Garai Kitti

A kínai sajtóértesülések szerint Liu Shaolin Sándor és öccse, Liu Shaoang gyorsított eljárásban már tavaly karácsonykor megkapta a kínai állampolgárságot. Ha igazak a hírek, akkor ez azt jelenti, hogy időben végbement az országváltás, és ha a tesvérek be tudnak jutni új hazájuk válogatottjába, akkor a következő téli olimpián már kínai színekben versenyezhetnek.

Ahogy arról korábban a Naphíre beszámolt, a Liu testvérek november közepén tisztázták, miért hagyták ott a magyar válogatottat. Mint mondták, mikor kiderült, hogy a Magyar Országos Korcsolyázószövetség nem tartja együtt az edzői stábot, aggódni kezdtek. "Egyre bizonytalanabbá vált a helyzetünk, és ennek nem örültünk. Miután megtudtuk, hogy nem marad változatlan a stáb, többször leültünk tárgyalni a magyar szövetséggel, szerettük volna, ha megtartja az edzőket. Velük értük el a sikereket" - mondták, hozzátéve, hogy a többszöri egyeztetés sem vezetett eredményre.

Bár Liu Shaolin Sándor és öccse, Liu Shaoang már decemberben letette az állampolgársági esküt Kínában, hivatalosan továbbra sem közölték, hogy melyik válogatott színeiben fognak a jövőben versenyezni. 

A sietség azért volt indokolt, mert országváltástól számított három évig a sportolók nem versenyezhetnek olimpián. Azonban miután a következő, milánói téli olimpia 2026. február 3-án kezdődik, a Liu testvérek - és a kínai szövetség - még időben lépett. Így sportdiplomáciai akadálya nincs az indulásukak kínai színekben - írja az Origo.

A lap megjegyezte: a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetségnek is sokkal tartoznak a Liu testvérek, a MOKSZ ugyanis egyrészt lemondott az eredetileg követelt "lelépési" pénzről (kb. 300 millió forintról), másrészt nem gördített akadályt az országváltás elé. 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés