Vége a csökkenésnek, a malmok kénytelenek lesznek árat emelni.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/liszt-pixabay.inbox800x450.jpg)
Ahogy arról a Naphire.hu is beszámolt, 2023. decemberben a fogyasztói árak átlagosan 5,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, novemberhez viszonyítva pedig átlagosan 0,3 százalékkal csökkentek. Az előző évhez képest átlagosan 17,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak. Ezek a számok megmutatkoztak az élelmiszerek árában is, és úgy tűnik, még nincs vége. A malmoknak ugyanis muszáj árakat emelniük, ami miatt alaposan megdrágulhat egy alapvető élelmiszer - írja a Dívány.
„Több hónapos árcsökkenési trend törik meg idén év elején: hiába alacsony a búza ára, a malmok a költségnövekedéseiket érvényesíteni fogják”
– nyilatkozta Lakatos Zoltán, a Gabonaszövetség gabonafeldolgozói tagozatának elnöke. A szakember szerint nincs más lehetőség, emelniük kell a liszt átadási árát a malmoknak.
Megjegyezte, az emelés azért is időszerű, mert a liszt átadási ára a tavalyi csúcsról körülbelül a felére esett vissza, amit a fogyasztók az árstop eltörlése után már érzékelhettek is.
A cégek előreláthatólag januárban és februárban emelik az átadási áraikat, várhatóan mintegy 5-10 százalékkal.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.