Vandálok tették tönkre a Határ úti aluljárónál a liftet, hetekig nem lehet majd használni
Megrongálták a liftet a Határ úti aluljárónál kedden, a megsérült szerkezet biztonságosan nem használható, a helyreállítás hetekig is eltarthat - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.
A BKK tájékoztatása szerint az aluljáró felújítása a végéhez közeledik és mivel a második liftet még nem helyezték üzembe, így a Határ útnál a felszín egyelőre kizárólag a lépcsőkön keresztül közelíthető meg.
A társaság közleménye szerint kedden délután dulakodás tört ki az aluljárónál, a verekedés résztvevői betörték az aluljárót a felszínnel összekötő, az 50-es villamos végállomásánál elhelyezkedő liftakna felszíni ajtajának üvegét.
Az esetet többek között a felvonó kamerája is rögzítette, így a rongálás elkövetői könnyen beazonosíthatóak - tették hozzá. A helyszínre érkező rendőrök előállították a rongálásban résztvevőket, a sérülteket a mentők látták el.
A közlemény szerint a felvonót üzemeltető BKV Zrt. a történtek után - tekintettel a kialakult balesetveszélyes helyzetre - azonnal leállította a szerkezetet. A helyszíni szemle során a szakemberek megállapították, hogy a decemberében üzembe helyezett lift ajtaja olyan mértékben megrongálódott, hogy az ajtószerkezet biztonságosan nem használható, javítása szükséges. Az üvegszerkezet legyártása és beszerelése hetekig is eltarthat - írták.
A BKK a liftet üzemeltető BKV Zrt.-vel együttműködve mindent megtesz a felvonó mielőbbi helyreállítása érdekében, hogy a Határ úti aluljáró újra akadálymentesen is elérhető legyen - áll a társaság közleményében.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Újabb csapás a magyar autósoknak: jön a drágulás a benzinkutakon Ha jót akar magának, tankoljon még ma, ugyanis holnaptól megint drágulni fog a benzin.
- Nagyon rossz híreket kaptunk a forintról: ennyibe kerül most az euró Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
- Brutális fordulat áll be az időjárásban: jön a fagy Kedden ugyan elszórtan előfordulhat eső, zápor, de alapvetően csendes, őszi idő várható a jövő héten több-kevesebb napsütéssel és 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel. A szél többfelé élénk, olykor erős lesz, és a hét második felében a szélvédett, hidegre hajlamos helyeken fagypont köré is hűlhet a levegő - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
- Orbán Viktor hatalmas bejelentést tett, ez minden magyar embert érint Orbán Viktor miniszterelnök gazdasági programot hirdetett a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülésén vasárnap Esztergomban. A Magyar Nemzet értesülései szerint a gazdasági akcióprogram része a megfizethető lakhatás, az egymilliós jövedelem, a munkáshitel és tőkejuttatás a magyar kisvállalkozásoknak.