A Spar Budapest maraton rajtja és célja is a XI. kerületi Pázmány Péter sétányon lesz, amit az előkészítő munkálatok miatt már pénteken lezártak. A verseny útvonala miatt több közösségi közlekedési járat forgalmai is módosulni fog szombaton, illetve vasárnap is - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
A BKK honlapján kiemelte, október 8-án, szombat délelőtt a budai alsó és felső rakpartokon, október 9-én, vasárnap délelőtt és kora délután pedig a Duna mentén a Rákóczi híd és az Árpád híd között korlátozzák részlegesen vagy teljesen a forgalmat.
A Szabadság hidat vasárnap várhatóan 9 óra 30 perctől a kora délutáni órákig lezárják a közúti forgalom elől, emellett a Margit hídon és az Árpád hídon is sávlezárásra kell számítani. Kiemelték: a rajt és a cél a XI. kerületi Pázmány Péter sétányon lesz, amit az előkészítő munkák miatt már október 7-én, pénteken lezártak.
A lezárásokkal és korlátozásokkal kapcsolatban, illetve a járatok megváltozott útvonaláról ide kattintva olvashatnak bővebben a Budapesti Közlekedési Központ honlapján.
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.