Levelet írt egymásnak Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Vlagyimir Putyin orosz elnök – jelentette a KCNA észak-koreai hírügynökség kedden.
Az orosz és az észak-koreai vezető ígéretet tett arra, hogy fejlesztik a két ország közötti együttműködést, amelyet Kim hosszú távú, stratégiai kapcsolatnak nevezett. A levélváltás Korea japán gyarmati uralom alóli felszabadulásának 78. évfordulóján történt, mely Dél-Koreában is nemzeti ünnepnek számít.

A Putyinnak írt levelében Kim azt állította, hogy a két ország barátsága a második világháborúban, a Japán felett aratott győzelem során kovácsolódott össze. "Országaink teljes mértékben bizonyítják legyőzhetetlenségüket és erejüket az imperialisták önkényes uralmának szétzúzásáért folytatott harcban" - Írta Kim. "Szilárd meggyőződésem, hogy országaink között a barátság és a szolidaritás egy hosszú távú, stratégiai kapcsolattá fog fejlődni, amely megfelel az új korszak igényeinek" - közölte az észak-koreai vezető.
Ez a két ország mindig győztesen, erősen és határozottan emelkedik fel, egymást támogatva és együttműködve a közös célok és ügyek megvalósításában
- szögezte le Kim. Putyin az észak-koreai vezetőnek küldött levelében arra is ígéretet tett, hogy megerősítik a kétoldalú kapcsolatokat. "Biztos vagyok benne, hogy minden területen erősíteni fogjuk a kétoldalú együttműködést a két nép jóléte, a szilárd együttműködés, a Koreai-félsziget és az egész világ stabilitása és biztonsága érdekében" - írta Putyin a KCNA szerint. Az Egyesült Államok azzal vádolja Észak-Koreát, hogy fegyvereket biztosít Oroszországnak az ukrajnai háborúhoz, de Phenjan és Moszkva tagadja a vádakat - adta hírül az MTI.
Kapcsolódó cikkek
- Brutális porvihar pusztított ebben a városban, hárman meghaltak Sérültjei is vannak a porviharnak.
- Biden most éppen zászlórúdba botlott, de ez csak a kezdet volt Az amerikai elnök nyilvános szerepléseiben mindig benne van a bakizás lehetősége, de legutóbb önmagához képest is sűrű sorozatot mutatott be.
- Újabb tinédzsereket ölt meg a gyilkos őrület Két fiatal vesztette életét a balesetben.
- Durva hibát vétettek Putyinék, ez mindent megváltoztat Több mint másfél éve zajlik az orosz-ukrán háború a szomszédban, és napról napra új információk derülnek ki a katonai konfliktusról.