Hirdetés

Letartóztatták a James Bond filmek forgatókönyvíróját

 portré

Csúfos véget érhet a Millió dolláros bébi és a Casino Royale forgatókönyvírójának, az Ütközések című a Oscar-díjas film rendezőjének karrierje. Paul Haggist szexuális erőszak miatt letartóztatták.

A kanadai rendezőt egy a 30-as éveiben járó brit nő azzal vádolta, hogy két napig kényszerítette szexuális együttlétre, majd kitette a Brindisi repülőtéren, és magára hagyta.

A 69 éves rendező a déli Puglia tartományban található Ostuniban kedden kezdődő filmfesztiválra érkezett Olaszországba.

Az olasz ügyészség beszámolója szerint a repülőtéri személyzetnek és rendőrségnek feltűnt a nő nyilvánvalóan zavart állapota, az elsősegélyt követően a brindisi rendőrfőkapitányságra vitték, majd onnan kivizsgálásra egy helyi kórházba. A nő “hivatalos feljelentést tett hivatkozással a körülményekre, amelyek kivizsgálását nyomozók kezdték meg”.

A rendőrség közölte: nincs felhatalmazása arra, hogy részleteket tárjon fel az ügyről, illetve arról sem, hogy Haggist a rendőrőrsön, hotelszobájában, vagy esetleg egy másik helyen tartják-e fogva.

Nem ez az első eset, hogy Haggist szexuális zaklatással vádolják. 2017-ben beperelte egy hollywoodi publicista, Haleigh Breest, aki azt állította, hogy a rendező orális szexre kényszerítette, mielőtt megerőszakolta volna egy New York-i lakásban.

(Forrás: 24.hu & telegraph.co.uk - Fotó: wikimedia.org)

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés