Hirdetés

Robog felénk a lehűlés: már nem kell sokat várni és vége a kánikulának

Nap Híre portré Nap Híre

Az igazi őszi időre még várni kell, de a hétvégén már kicsit elviselhetőbb lesz az időjárás.

Csütörtökön túlnyomóan derült, száraz időre számíthatunk. A nyugati, délnyugati határ közelében lehet kicsivel több a felhő, amelyből nem kizárt egy-egy zápor - áll a HungaroMet előrejelzésében

Az északkeleti, keleti szél többfelé lesz élénk, néhol erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 35 fok között várható, északkeleten lesz a kevésbé meleg idő. Késő estére 18 és 25 fok közé hűl le a levegő.

Jön a lehűlés

Hivatkozás másolása

Mint azt a naphire.hu is megírta, a klasszikus őszi időjárás még várat magára, de a hétvégére jön egy kis lehűlés és véget ér a brutális kánikula.

Pénteken hazánk északkeleti harmadán napos idő várható kevesebb gomoly- és fátyolfelhővel. Másutt erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés. Főleg az ország délnyugati felén valószínű szórványosan záporeső, zivatar, északkeleten kisebb a csapadék esélye. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleti, délkeleti szél, zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A csúcsérték 28, 34 fok között valószínű.

Szombaton sok napsütésre számíthatunk gomoly- és fátyolfelhőkkel. Zápor, zivatar néhol előfordulhat. Több helyütt megélénkül a déli, délkeleti szél, zivatar környékén erős lökések is lehetnek. Hajnalban a hőmérséklet nagyrészt 14 és 20 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos helyeken hűvösebb lesz. Délutánra 28, 33 fok közé melegszik fel a levegő.

Vasárnap is sok napsütés valószínű gomoly-, valamint fátyolfelhőkkel. Néhol előfordulhat zápor, zivatar. Többfelé megélénkül, helyenként megerősödik a déli, délkeleti szél. A minimum-hőmérséklet többnyire 16 és 21 fok között alakul, de a hidegre hajlamos vidékeken néhány fokkal hűvösebb lehet. A csúcsérték 28 és 34 fok között várható.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés