Lehet, hogy utólag azt mondjuk majd, hogy ez volt az olimpia legszebb és legfontosabb pillanata
Dél-Koreában szerdán terjedtek el azok a képek, amelyeken észak- és dél-koreai asztaliteniszezők együtt szelfiznek a párizsi olimpiai dobogón.
A koreai kommentárok a határokon átnyúló egység ritka megnyilvánulásaként üdvözölték a gesztust.
Az atomfegyverekkel rendelkező Észak-Korea az év elején fő ellenségének nyilvánította a délieket, és a két ország közötti feszültség évek óta most a legnagyobb.
Miután azonban Dél-Korea bronzérmet, Észak-Korea pedig ezüstérmet nyert vegyespárosban Kína mögött, a dél-koreai Lim Dzsong Hun az éremátadás után odalépett az északi sporttársakhoz és csoportképet készített velük. A csoportképen együtt mosolygott az észak-koreai Ri Jong Sik és Kim Kum Yong, a déli Shin Yu-bin és a győztes kínai csapat tagjai, Wang Chuqin és Sun Yingsha is.
"Egy szelfi a két Korea nemzeti zászlójával és egy Samsung telefonnal" - írta a JongAng Ilbo című, széles körben olvasott napilap az AFP szerint.
Észak-koreai sportoló 2016 óta először állt olimpiai dobogón, mivel a tokiói olimpiára a Covid-járvány miatt nem küldött sportolókat (a 2018-ban Dél-Koreában megrendezett téli olimpián viszont részt vettek az északi sportolók az akkori barátságos Korea-közi kapcsolatoknak megfelelően).
"Gratuláltam nekik, amikor ezüstérmesként bemutatták őket" - mondta Lim a dél-koreai médiának a díjátadó után.
A dél-koreai műsorszolgáltatók többször is levetítették a szelfiről készült videókat, és sok kommentátor elmélkedett az egység ritka pillanatának jelentőségéről.
"Ez az olimpia igazi szelleme" - mondta az egyik kommentátor.
Kapcsolódó cikkek
- Döbbenet és gyász Olaszországban – újabb legendás futballista halt meg fájdalmasan fiatalon 59 éves korában elhunyt az olasz labdarúgás ikonja, Salvatore Schillaci, aki az 1990-es világbajnokság gólkirálya volt.
- Szoboszlai Dominik rendkívüli üzenetet küldött a BL-gólja után Mint azt a naphire.hu is megírta, a Liverpool többek között Szoboszlai Dominik góljával 3-1-re győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája új rendszerű alapszakaszának első játéknapján.
- Bajnokok Ligája: a Bayern szanaszét alázta a Dinamo Zagrebet Mint azt a naphire.hu is megírta, kedd este elkezdődött a Bajnokok Ligája. Az alapszakasz első játéknapján a Liverpool nyert az AC Milan ellen, a Real Madrid kiszenvedte a győzelmet a VfB Stuttgarttal szemben, a Bayern pedig szétalázta ellenfelét, a Dinamo Zagrebet.
- Öröm volt nézni ezt a meccset: nyert a Liverpool, Szoboszlai Dominik is gólt rúgott A Liverpool többek között Szoboszlai Dominik góljával 3-1-re győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája új rendszerű alapszakaszának első játéknapján.