Füstös égboltra ébredtek Új-Delhi lakói a hétvégi Diwali ünnep után, ugyanis hatalmasat romlott a levegő minősége.
Az indiai fővárosban a fények ünnepe miatt az emberek vasárnap késő éjszakáig petárdáztak és tűzijátékokat robbantottak, annak ellenére is, hogy a magas légszennyezettségi szint miatt tilos volt ezeknek a használata.
Új-Delhiben hetek óta küzdenek a mérgező levegővel, a kormány pedig a gyermekek érdekében elrendelte a korai téli szünetet az iskolákban. A városban egész évben magyas a légszennyezettség, többek között a járművek károsanyag kibocsátása, illetve a por miatt, ám az elmúlt hetekben még problémásabb lett a levegő minősége.
A BBC kiemelte, hogy a probléma a téli időszakban súlyosbodik, amikor a szomszédos államokban a gazdák elégetik a terménytörmelékeket. Az alacsony szélerősség csapdába ejti a szennyező anyagokat a légkör alsó rétegeiben, ami megnehezíti a légzést.
Hétfő délután a szövetségi kormány Safar alkalmazása szerint a levegőminőségi index (AQI) Delhiben 445 volt, egyes helyeken pedig 520 feletti értékeket mértek. Az AQI a levegőben lévő PM 2,5 - finom részecskék, amelyek eltömíthetik a tüdőt és számos betegséget okozhatnak - szintjét méri.
A 101 és 200 közötti szintek közepesnek, míg a 201 és 300 közötti szintek rossznak számítanak. A 301 és 400 közötti értékek a "nagyon rossz" kategóriába tartoznak, a 400-nál magasabb értékek pedig "súlyosnak" minősülnek.
Az Egészségügyi Világszervezet irányelvei szerint a PM 2,5-nek való kitettséget 24 órán keresztül 15 mikrogramm/köbméterre kell korlátozni - Új-Delhiben azonban az AQI egyes részein 30-szor magasabb, mint az ajánlott szint.
Tüdőgyógyászok szerint a főváros mérgező levegőjének belélegzése olyan, mintha naponta 25-30 cigarettát szívnánk el.

Az emberek a magyas légszennyezettség miatt tartós kellemetlenségnek vannak kitéve, emellett légzési nehézségeket okozhat, bőr- és szemirritációt is kiválthat, valamint súlyos neurológiai, szív- és érrendszeri, valamint légzőszervi megbetegedéseket okozhat, mint például asztma, krónikus obstruktív tüdőbetegség, hörghurut, tüdőkapacitás-csökkenés, tüdőtágulás, rák, ezzel pedig megnövekedett halálozási arány is.
A lap kiemelte, hogy az indiai legfelsőbb bíróság betiltotta a petárdák használatát a Diwali idején, és csak a "zöld petárdákat" vagy a csökkentett kibocsátásúakat engedélyezte. Az új-delhi kormány is betiltotta a petárdákat a Diwali idején az elmúlt néhány évben, de a szabályt csak nagyon kevesen tartják be a fővárosban.
A tűzijátékok betiltása politikai színezetet is kapott, egyesek szerint a hindu fesztiválok ellen irányul.
Hétfőn India környezetvédelmi minisztere, Gopal Rai azt állította, hogy a hindu nacionalista Bharatiya Janata Párt (BJP) vezetői - amely országos szinten hatalmon, de Új-Delhiben ellenzékben van - "uszították" az embereket a petárdák meggyújtására.
A petárdák durrogtatása megnövelte a szennyezettségi szintet a fővárosban. Nem sokan robbantottak petárdákat, de néhány helyen célzottan történt
- mondta Rai, aki az Aam Aadmi Párt (AAP) tagja. Virendra Sachdeva, a BJP delhi elnöke azonban a helyi médiának azt mondta, hogy nem helyes az ünneplő embereket hibáztatni a légszennyezettségi szint emelkedéséért. Úgy fogalmazott, hogy ehelyett az AAP a hibás, amiért nincs konkrét terve a probléma kezelésére.
A hétfői romlás azután következett be, hogy a péntek reggeli esőzések miatt a hétvégén csökkent a szennyezettségi szint Új-Delhiben.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Kijött a lista, ezek a világ legdrágább városai A globális megélhetési válságnak még messze nincs vége, és ezt a helyzetet leginkább a nagyvárosok lakói viselhetik nehezen. Az Economist Intelligence Unit (EIU) által évente közzétett Worldwide Cost of Living Index szerint az átlagos megélhetési költségek idén 7,4 százalékkal emelkedtek, és az élelmiszerárak emelkedtek a leggyorsabban. A CNN most összeszedte, hogy az áremelkedések után melyek a világ legdrágább városai.
- (18+) Brutális emberölés: Migránsokat löktek a tengerbe az embercsempészek A dél-spanyolországi Andalúziában négy ember vesztette életét, akiket embercsempészek löktek a tengerbe egy motorcsónakról, majd elmenekültek - számolt be az esetről a hatóságok tájékoztatása alapján a spanyol sajtó csütörtökön.
- Nagy a baj: fokozott terrorveszélyre figyelmeztet a német belügyminiszter Fokozott terrorveszélyre figyelmeztetett csütörtökön Nancy Faeser német belügyminiszter.
- Az oroszok felfedezték az ukránok legféltettebb titkát és egyből brutális csapást mértek rá Avgyijivka térségében találtak egy alagutat az oroszok, amire a légierő több rakétát is kilőtt.