Lakástűz következtében meghalt egy ember hétfő este Szombathelyen - közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Mukics Dániel tájékoztatása szerint este nyolc órakor érkezett jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy füst áramlik egy sorház egyik lakásából és egy embert kihoztak az épületből.
A tűzoltók két járművel vonultak a Nagy Lajos király utcai sorházhoz, amelynek egyik, harminc négyzetméteres lakásában izzott egy ágy és annak környezete.
A szóvivő közlése szerint a tűzoltók kiérkezése előtt rokonok hoztak ki az épületből egy ott lakó idős, magatehetetlen férfit, azonban az életét már nem lehetett megmenteni.
A tűzoltók az izzó részeket visszahűtötték, hőkamerával átvizsgálták és átszellőztették az épületet. A tűz a négylakásos sorház többi lakását nem érintette; a tüzet ágyban dohányzás okozhatta, a pontos keletkezési körülményeket a tűzvizsgálati eljárás fogja feltárni - írta Mukics Dániel.
Kapcsolódó cikkek
- (18+) Vérfagyasztó gyilkosság: Agyonlőttek egy hároméves gyermeket az utcán A kisfiú azonnal szörnyethalt.
- Újabb bajban Trump: egy bíró elvenné a cégeit, és csődgondnokot küld rá Ez a hét sem múlt el Donald Trump elleni vádemelés nélkül, most céges csalást követett el a manhattani ügyészség szerint.
- Rémséges dolgot művelt ez a tiszanánai férfi, elfogatóparancsot adtak ki ellene A Nógrád vármegyei rendőrség a lakosság segítségét kéri.
- (18+) Fegyveres banda rabolt el hét tinit, kegyetlen módon végezték ki őket Borzalmas videót küldtek a gyerekek szüleinek, majd megölték őket.