Hirdetés

Lagzi Lajcsi kiborult, amiért bünteti az élet

Garai Kitti portré Garai Kitti

Galambos Lajost másodfokon is elítélték az áramlopási ügyben, az új ítélet szerint három év és hat hónapra börtönbe kell vonulnia. A zenész nagyon kiborult, úgy érzi, már évek óta igazságtalanul bünteti az élet. 

Mint ismert, Lajcsi ügye 2015-ben kezdődött, amikor kiderült, hogy nyolc társával együtt víz-, gáz- és áramlopással vádolják. A zenész az ítélet kihirdetésekor nem jelent meg a Budapest Környéki Törvényszéken, így lemondott az utolsó szó jogáról, azonban most elárulta, hogy éli meg a történteket. 

A helyzethez képest jól vagyok, de tény, hogy kaptam hideget, meleget, forrót meg jegeset az elmúlt években. Persze voltam én már ennél lejjebb is, a legelején például sokkal rosszabbul viseltem, de mára megedződtem, és erősebb vagyok, mint valaha. Rengeteget tanultam az ügyből, például már egész jól megértem a jogi szakzsargont, és nagyobb rálátásom van a történésekre. Persze a megértés nem egyenlő a beletörődéssel, sosem fogom feladni a harcot, és a végsőkig kitartok az igazam mellett. Hét év után sem veszítettem el a hitemet 

- nyilatkozta a zenész, hozzátéve, hogy nemcsak ő, hanem az ügyet jól ismerők közül mindenki biztos volt a felmentésében, így nagyon meglepte őket, hogy egyedül az ő ítéletét súlyosbították. "Nem készülök arra, hogy börtönbe vonuljak, amint megkapjuk az írásbeli indoklást, rendkívüli beadványokkal élünk" - közölte.

A trombitaművész úgy érzi, hosszú évek óta igazságtalanül bünteti az élet

Hivatkozás másolása

Az élet nekem már benyújtotta a számlát, mert az elmúlt hét évben számtalanszor lebegtették a bűnösségemet, amivel azóta is mindennap együtt kell élnem. Ezt a bélyeget már soha nem fogom tudni lemosni magamról, de akárhogy is alakuljon, én nyugodt lelkiismerettel hajtom álomra a fejemet. Ha megkapom a behívót, felállok, és emelt fővel bevonulok. Készen állok a megpróbáltatásokra, de senkinek nem adom meg azt az örömöt, hogy összetörten lásson, mert engem ennél sokkal keményebb fából faragtak

- idézte a zenészt a Blikk.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés