Demeter György nehéz időszakon van túl: három és fél évvel ezelőtt amputálni kellett a bal lábát, a fél szemére megvakult, ráadásul a koronavíruson is átesett. Az énekes, akit az XL Sisters és a Bulldózer együttes tagjaként ismerhetett meg a nagyközönség, most esküvőre készül.

"Három évvel ezelőtt valóban nehéz időszakot éltem át, amin nem is tudtam volna túljutni, ha nincs a párom, Judit, aki mindenben mellettem állt. Az amputációm után pár héttel már színpadon voltam, és ez a mai napig így van, de akkoriban nehéz helyzetbe kerültem, ahogy minden előadóművész abban az időszakban. Judit huszonnégy évvel fiatalabb nálam, tehát könnyedén mondhatta volna, hogy nem kíváncsi a nyavalyáimra, és hagyjuk az egész kapcsolatunkat, de ő végig kitartott mellettem. Ha nincs a párom, nem tudom, mi lenne velem, de az ő segítségével azt az időszakot is átvészeltük" – mondta el a Blikknek Demeter György.
Az énekes és a kedvese a koronavíruson is átestek, György a Péterfi Sándor utcai kórházba került kilenc napra. Szerencsére Demeternek nem voltak súlyos tünetei is viszonylag hamar elhagyhatta a kórházat, ám a betegség utóhatásaként szokatlanul fáradt volt. "Ami inkább komolyabb kihívásnak számított, hogy épp a rehabilitációm alatt jött be a vírus az országba, így részben egyedül kellett megtanulnom újra járni. Ám ezt is megoldottam, önállóan végzem a személyes feladataimat, a tisztálkodást, továbbá a házimunkába is könnyedén be tudok segíteni. A jobb szememre tökéletesen látok, remekül tudom viselni a protézist, és azon túl, hogy heti három alkalommal dialízisre járok, boldogan mondhatom ki, hogy a megpróbáltatások ellenére teljes értékű életet élek" - árulta el György.
Bár Demeternek már volt válása, hisz a házasság intézményben, és kedvesével, Judittal most az esküvőt tervezet. "Ő az az ember, aki nem csupán a jóban, hanem a rosszban is mellettem volt, így számomra nem volt kérdés, hogy feleségül kérem. Az eljegyzés már korábban megtörtént, az esküvőnket pedig idén szeptemberre terveztük, de – sajnos – el kellett halasztanunk az infláció miatt megnövekedett árak miatt" - mondta, hozzátéve, hogy nagyjából 150 fős esküvőt terveznek, ám jelnleg még spórolniuk kell, mert a rokkantnyugdíja 40 ezer forint havonta.
"Tényleg úgy szeretnénk véghez vinni azt a napot, ahogyan megálmodtuk. Talán még idén összeházasodunk, de azt sem bánjuk, ha jövőre tolódik az esküvő" - tette hozzá.
Kapcsolódó cikkek
- Azt hittük, a világ összes béna magyarázkodását hallottuk már, de akkor jött G.w.M Alig 50-en voltak kíváncsiam élőben G.w.M-re, a rapper most megpróbálja elmagyarázni, miért. Bár ne tette volna.
- Rihanna megmutatta kisbabáját a világnak - FOTÓ Rihanna titokban hozta világra második gyermekét, most pedig megmutatta a nagyvilágnak.
- Nagy fájdalmai voltak Péter Szabó Szilviának, meg kellett műteni Évek óta küzdött már a fájdalommal.
- Találgatásokba kezdtek a rajongók, Beyoncé tényeg kifehéríttette a bőrét? A sztárénekesnő édesanyja öntött tiszta vizet a pohárba a kérdés kapcsán, méghozzá egy hosszú posztban, amit az Instagram-oldalán tett közzé.