L. Simon László megtörte a csendet, nagyon súlyos dolgokat állít a kirúgása körülményeiről
Mint írta, a döntést tudomásul veszi, de elfogadni nem tudja.
Ahogy korábban a Naphire.hu is beszámolt róla, Csák János kulturális és innovációs miniszter elbocsájtotta L. Simon Lászlót, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatóját.
A Magyar Nemzet által ismertetett indoklásában a miniszter kifejtette, hogy "a főigazgató, mivel az intézménytől elvárható jogkövetést elmulasztotta, azt érdemben felhívásra sem teljesítette, olyan magatartást tanúsított, amely a munkaviszonya fenntartását ellehetetlenítette".
L. Simon most egy sajtónyilatkozatot adott ki az üggyel kapcsolatban, amelyben azt írja, Csák János ma reggel közölte vele, hogy felmenti a múzeum főigazgatói pozíciójából, mert álláspontja szerint szabotálta a gyermekvédelmi törvényt.
"A döntést tudomásul veszem, azonban elfogadni nem tudom azt. A World Press Photo kiállítás képeinek bemutatásával a múzeum szándékosan semmilyen jogszabályt nem sértett meg"
- írja Facebook-oldalán L.Simon.
Szerinte ezt maga minisztérium is elismerte korábbi levelében, amelyben azt írták, álláspontjuk szerint szándékos jogsértésre utaló körülmény a Magyar Nemzeti Múzeum részéről nem merül fel.
"A minisztériumi közleményben foglaltakkal ellentétben a fenntartó utasítását késlekedés nélkül és maradéktalanul betartottuk, a 18 év alatti korlátozást bevezettük és erről a fenntartót azonnal értesítettük. Négy gyermekes apaként, nagyszülőként határozottan visszautasítom, hogy gyermekeinket tőlem vagy az általam vezetett intézménytől kellene megvédeni"
- zárta bejegyzését.
Kapcsolódó cikkek
- Itt a figyelmeztetés: havazás és ónos eső jön Az Országos Meteorológiai Szolgálat ónos esőre figyelmeztet. A közútkezelő azt kéri, aki teheti, ne üljön autóba.
- Kamion és személyautó ütközött a 44-esen Nyárlőrinc térségében történt a baleset.
- Összeomlott a forint, nézni is rossz, hogy mi történik Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére reggelhez képest a bankközi devizapiacon.
- Súlyos figyelmeztetést adott ki a katasztrófavédelem, ez minden autóst érint A csütörtökre várható havazás és ónos eső miatt a helyenként csúszós, jeges utakra, a csökkent látótávolság veszélyére figyelmeztet a katasztrófavédelem.