Hirdetés

Kulcsár Edina és G.w.M titkos esküvőre készül?

Garai Kitti portré Garai Kitti

Nemrégiben még arról pletykáltak, hogy Kulcsár Edina és G.w.M szakíthatott, ugyanis több erre utaló jelet is adott a sztárpár. Azonban kiderült, hogy szó sincs szakításról, boldogabbak, mint valaha, és már nagyon várják, hogy megszülessen az első közös gyermekük. 

Bár a sztárpár korábban azt nyilatkozta, hogy még a gyermekük születése előtt szeretnének összeházasodni, most azonban nagy a csend az esküvő körül. Amikor G.w.M megkérte Edina kezét, azt mondták, hogy óriási fényűzés lesz az esküvőjük, több száz ember várnak a lagzira. 

"Úgy vagyunk vele, hogy adjuk meg a módját, mert ő először, és mindketten utoljára házasodunk. Hisszük, hogy a végállomásai vagyunk egymásnak, és hogy ez a szerelem örökké fog tartani" - mondta korábban a várandós modell. 

Edina korábban azt hangoztatta, hogy még a gyermekük születése előtt szeretnének egybekelni, ám vészesen fogy az idejük, ugyanis a modellnek egy-két hónap lehet vissza a várandósságából. Ráadásul az egykori szépségkirálynő és Csuti válását már tavaly kimondták, így semmi nem akadályozza meg az esküvőt - írja a Ripost. A lap szerint az sem kizárt, hogy Edina és G.w.M titokban már összeházasodott, vagy hogy a későbbiekben mondják ki a boldogító igent.

Amíg nincs házasság, G.w.M-nek apasági nyilatkozatot kell tennie

Hivatkozás másolása

Ha a sztárpár hivatalosan nem köti össze az életét, akkor a rappernek apasági nyilatkozatot kell tennie, hogy a nevére vehesse születendő gyermeküket. 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés