Hirdetés

Kukás lett a kétszeres magyar olimpikon birkózó

Győrik Ferenc portré Győrik Ferenc

Karrierje során szinte mindenhonnan kirúgták, de hatalmas tehetség volt: Nagy Béla kétszer is kijutott az olimpiára, 61 évesen ma már egy kukásautón dolgozik. A Heti Napló elkísérte egy munkanapjára.

1988-ban a szöuli, majd 1992-ben a barcelonai olimpián is képviselhette Magyarországot. Majd teológiai diplomát is szerzett, néhány éve azonban egy kukásautón állva keresi a kenyerét. És - mint a Heti Naplóból kiderül - nem éli meg kudarcként. “Ha kérdezik mit melózok: Mercedes-szel járok, sofőröm van” - mutatott a méretes kukásautóra Nagy Béla, volt válogatott birkózó. A 61 éves férfit L. Dézsi Zoltán kísérte el egy munkanapján, ő pedig megmutatta a telefonjában azokat az emlékeket is, amiket soha nem felejt majd el. Darnyi Tamással, Szabó Joe-val, Egerszegi Krisztinával kapcsolatban is akadt egy-két története.

“Én a Fradiban, de aztán kirúgtak, átmentem a BVSC-be, kirúgtak, átmentem Csepelre, kirúgtak,…” - sorolta az egykori birkózó, mire L. Dézsi okkal vágott közbe: “Miért rúgtak ki mindenhonnan?” Nagy Béla válaszára nem kellett sokáig várni: “Nagy az igazságérzetem. Nem nagy szám volt, hanem szám volt.” Az egykori sportolónak naponta körülbelül 600 kukát kell kiürítenie, azaz egyetlen hajnalon 10-12 ezer kilót mozgat meg. Ezért sincs rajta súlyfelesleg. Nagy Béla a sporttól azóta sem távolodott el, mint ahogyan az a riportból kiderült, gyerekeknek tart edzést egy edzőteremben.

S hogy mennyire nem volt hétköznapi gyerek és birkózó, arról az edzője személyesen mesél majd az ATV nézőinek. Ugyanakkor az is kiderül, milyen nehézségei vannak a szakmájának és miért kemény és lapos a birkózók füle. A Heti Napló Sváby Andrással riportját vasárnap este a Híradó után bárki megnézheti az ATV képernyőjén.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés