Váratlan fordulat: Putyinék valamiben egyetértenek az Egyesült Államokkal
A Kreml egyetért Joe Biden amerikai elnöknek azzal a kijelentésével, amely szerint a világnak új rendre van szüksége, ám ez a világ többé nem fog az Egyesült Államok körül forogni - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő újságíróknak.
"Teljes mértékben egyetértünk Biden úrral. Ez az a ritka eset, amikor teljesen egyetértünk azzal, amit mondott. A világnak valóban új világrendre van szüksége, amely egészen más elveken alapul" - mondta Peszkov.
"Biden úrnak volt egy másik mondata is: »És az Egyesült Államok képes egy ilyen rend kiépítésére«. Itt, ebben a részben nem értünk egyet" - fogalmazott.
"Mert az Egyesült Államok bárhogy is, bármilyen rendről szóljon is, egy Amerika-központú rendre gondol. Vagyis egy olyan világra, amely az Egyesült Államok körül forog. Ez többé nem lesz így" - tette hozzá az MTI szerint.
A Kreml szóvivője szerint olyan világrendnek kell lennie, amely a nemzetközi jogon, a kölcsönös tiszteleten, a kölcsönös előnyökön, az egymás belügyeibe való be nem avatkozáson alapul. Mint mondta, ennek a rendnek mentesnek kell lennie az arra irányuló kísérletektől, hogy az összes ellenőrzési mechanizmus egyetlen állam kezében összpontosuljon, és attól, hogy egyesek akaratát és döntéseit ráerőltessék más országokra.
Kapcsolódó cikkek
- Horror: elrabolt és meggyilkolt egy 14 éves lányt és egy idős férfit a szélsőjobboldali politikus Szélsőjobboldali észak-macedón politikus vett részt egy 14 éves lány elrablásában, amely kettős gyilkosságba torkollt. Az elrabolt lányon kívül egy 74 éves férfival is a politikus végzett.
- Küszöbön az újabb háború? Rakétatámadás érte az amerikai követséget Rakétatámadás érte a bagdadi amerikai nagykövetséget.
- Brutális támadás: A nyílt utcán vertek meg és raboltak ki egy zsidó férfit A Hamász terrorszervezet Izrael ellen indított háborúja óta egyre több antiszemita támadás történtik világszerte a zsidó emberek ellen.
- Óriási hiszti van az Orbán-Macron találkozó miatt Egy brit lap azt írja az Orbán-Macron találkozóval kapcsolatban, hogy fölösleges a magyar kormányfőnek gazsulálni, mert "rossz precedenst teremt".