Bejelentették, hogy új honvédelem tantárgy próbaoktatása kezdődik a következő tanévtől, amelynek köszönhetően a fiatalok olyan honvédelmi ismeretekkel gazdagodnak, amelyeket a mindennapi élet során is tudnak hasznosítani.
A következő tanévtől kezdődően a már sikeres kadétprogram mellett egy új, a középiskolák szabad órakerete terhére választható középiskolai tantárgy teremti meg annak a lehetőségét, hogy a magyar fiatalok részletesebben is megismerhessék a haza védelméhez kapcsolódó állampolgári kötelezettségeket - írja az MTI.
Úgy fogalmaztak: a tantárgy oktatásában részt vevő fiatalok a legfontosabb honvédelmi szervezetek és feladatok megismerésén túl elméleti és gyakorlati ismereteket szerezhetnek egyebek között a kibervédelem és a térképészet területén, valamint elsajátíthatnak egyéb gyakorlati ismereteket is.
A honvédelem elnevezésű tantárgy próbaoktatása 2023 szeptemberében kezdődik meg országszerte számos középiskolában, heti egy tanórában - ismertette a minisztérium, megjegyezve: az intézmények kiválasztásában a Belügyminisztérium, illetve a Kulturális és Innovációs Minisztérium is közreműködött.
Kapcsolódó cikkek
- Gyengült a forint a hosszú hétvége után - így áll az árfolyam Minimálisan gyengült a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben kedd reggel az előző esti szintekkel összevetve.
- Brutális vihar közelít - jégesővel, széllel és sok csapadékkal érkezik Kapunk egy kis esőt a nyakunkba, esernyőt vigyen magával.
- Halálos motorbaleset történt a fővárosban A motoros életét már nem lehetett megmenteni.
- Rendkívüli: Húsz magyar katona is megsérült a koszovói zavargások során Többen súlyos sérüléseket szenvedtek.