Miközben Irán brutális támadást indított Izrael ellen, az orosz-ukrán háborúban is folytatódtak a harcok. Az orosz védelmi minisztérium kedden bejelentette, hogy elfoglalta a donyecki régióban lévő Krutij Jar és a Harkiv megyei Visnyeve települést.
A Rosszija 1 állami televízió esti híradója felvételeket mutatott be arról, hogy az orosz Csendes-óceáni Flotta tengerészgyalogosai kitűzték az orosz trikolórt a háború kezdete óta ostromlott Vuhledar város önkormányzatának épületén. A TASZSZ hírügynökség orosz biztonsági szervekre hivatkozva azt írta, hogy az ukrán erők "szétszórt csoportjai" nem képesek tartani a védelmet a donyecki régióban található város központjában, és arra kényszerültek, hogy feladják állásaikat. A tájékoztatás szerint az ukrán fél számos súlyos sebesültet hagyott hátra.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője óvta a sajtót attól, hogy elhamarkodott jelentéseket tegyenek közzé az orosz hadsereg vuhledari sikereiről. Azt javasolta az újságíróknak, hogy várják meg az orosz védelmi minisztérium hivatalos tájékoztatását a magaslaton fekvő település bevételéről - írja az MTI.
Az orosz hadijelentés a hat ukrajnai frontszakasz közül négynél számolt be előretörésről. A tárca közölte, hogy Ukrajnában 14 ellentámadást vertek vissza, Kurszk megyében pedig két ellentámadási és két - a határon át tervezett - betörési kísérletet hiúsítottak meg. A "különleges hadművelet" övezetében a moszkvai összegzés szerint több mint 2200 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan, Kurszknál pedig több mint 340.
A moszkvai katonai tárca délután bejelentette, hogy az orosz hadsereg a Herszon megyei Velika Olekszandrivkában Iszkander műveleti-harcászati rakétával mért csapást az ukrán haditengerészet 37. tengerészdandárjának parancsnokságára, amelynek következtében mintegy hatvanan életüket vesztették.
Az orosz beszámoló az Ukrajnában az elmúlt nap folyamán megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolt fel nyolc lőszerraktárt, egy harckocsit, hét páncélozott harcjárművet, egy 155 milliméteres önjáró és négy vontatott tarackot, három amerikai ATACMS műveleti-harcászati rakétát, HIMARS sorozatvetők három rakétáját, továbbá 31 repülőgép típusú drónt.
Az orosz védelmi minisztérium a Kurszk irányában elszenvedett ukrán anyagi veszteségek között sorolt fel még két harckocsit és három páncélozott harcjárművet is. Moszkva szerint a régióba betörő ukrán erők az augusztus 6-án indított támadásuk során több mint 19 250 embert, 135 harckocsit, 65 gyalogsági harcjárművet, 98 páncélozott személyszállító járművet, 859 páncélozott harcjárművet, 569 gépkocsit, 155 tüzérségi löveget és 33 sorozatvetőt veszítettek.
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több más településéről is jelentettek kedden ukrán tüzérségi és dróntámadást.
Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) közölte, hogy a belügyminisztériummal és a Nyomozó Bizottsággal (SZK) együttműködésben ukrán terrorszervezetek 39 olyan támogatóját vették őrizetbe, akik gyerekeket és tinédzsereket uszítottak iskolák és vallási intézmények elleni erőszakra. Az elfogott személyek életkora 14 és 35 év között van. Az orosz hatóságok akciója 78 régióban "destruktív online csoportok" 252 tagját érintette, köztük 156 fiatalkorút.
Mint azt a naphire.hu is megírta, szeptember elején az orosz hadsereg elfoglalta a donyecki régióban található Novohrodivka települést, valamint az ugyanebben a régióban található Kalinove települést. Szeptember 27-én pedig arról számoltunk be, hogy a donyecki régióban lévő Ukrajinszk nevű település is orosz kézre került.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Iszonyatos dolog épül a Közel-Keleten a háború árnyékában Újraindítják a világ legmagasabb felhőkarcolójának építését.
- Rendkívüli hír: súlyos támadás érte a Lidl-t A Lidl és a Kaufland élelmiszerdiszkontok tulajdonosa, a Schwarz-csoport folyamatos kibertámadásokat szenved el, és ezek száma egyre csak nő és nő. Ma már napi 350 ezer kibertámadás éri a vállalatot, főként Oroszországból.
- Elszabadult a pokol a háborúban: az ukrán hadsereg megpróbálta elfoglalni a kurszki atomerőművet A kurszki atomerőmű elfoglalását és aláaknázását tervezte az ukrán hadsereg - jelentette ki Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) vezetője a FÁK-tagállamok biztonsági szervei és különleges szolgálatai vezetői tanácsának 55. asztanai ülésén. Beszédét hétfőn ismertették a szolgálat honlapján.
- Elszabadult a pokol Izraelben: újabb brutális rakétatámadást indított a Hezbollah A libanoni Hezbollah milícia hétfőn rakétákkal lőtte a Haifától északra fekvő izraeli térséget.