Hirdetés

Kovács Kokó: Imane Khelif csaló, XY kromoszómával rendelkezik

Nap Híre portré Nap Híre

Kovács Kokó István szerint az algériai ökölvívó genetikai adottságai miatt olyan előnyt élvez a női mezőnyben, amely súlyosan veszélyezteti a fair play-t és a sport biztonságát. Az olimpiai bajnok bokszoló azt is elárulta: ismeri Khelif teszteredményeit, amelyek egyértelműen kimutatták, hogy XY kromoszómával rendelkezik, ami biológiailag férfi genetikát jelent.

Kovács Kokó István az ATV Heti Napló című műsorában, élő adásban mondta el, mit gondol arról, hogy az algériai Imane Khelif szerepelhetett a párizsi olimpián. Mint azt a naphire.hu is megírta, Khelif megnyerte a súlycsoportjában az aranyérmet, majd a döntő után arról beszélt, hogy minden joga megvolt arra, hogy elinduljon ebben a számban, és azt is kijelentette, hogy mindig is nő volt. "Ugyanolyan nő vagyok, mint bármelyik másik nő, nőként születtem, nőként éltem, nőként versenyeztem, ehhez kétség sem férhet. Az engem becsmérlőket csak a siker ellenségeinek szoktam nevezni, a támadásaik pedig csak még édesebbé teszik a győzelmet" - fogalmazott a sportoló, akinek az olimpiai szereplése hatalmas indulatokat váltott ki. 

Mint ismert, a botrány azután tört ki, hogy Khelif olasz ellenfele az olimpián másodpercek alatt feladta a küzdelmet, majd sírva hagyta el a szorítót. Ezután a sajtó megírta, hogy a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség korábban kizárta Khelifet a nemi teszt eredményei miatt. Kovács Kokó István most az ATV Heti Napló című műsorában Sváby Andrásnak elmondta, csalónak tartja az algériai bokszolót, ugyanis Khelif a genetikai adottságai miatt olyan előnyt élvez a női mezőnyben, amely súlyosan veszélyezteti a fair play-t és a sport biztonságát.

Khelifnek 2022-ben és 2023-ban is elkészült a teszteredménye, DNS tesztet végeztettünk 2022-ben, aztán 2023-ban az IB már nélkülem megismételte ezt a tesztet. Mind a két teszt azt mutatta, hogy XY kromoszómával rendelkezik

- magyarázta Kokó, aki arra is kitért, hogy a Khelif esetében végzett tesztek nem orosz befolyás alatt álltak, hanem független vizsgálatok eredményei voltak, amelyeket Isztambulban és Újdelhiben végeztek. És bár a Nemzeti Boksz Szövetség elnöke valóban orosz, de nem befolyásolta a vizsgálatokat. Az eredmények tehát hitelesek, és azt bizonyítják, hogy Khelif genetikailag nem felel meg a női mezőny követelményeinek - írja az atv.hu.

Khelif súlyos veszély jelent más sportolókra

Hivatkozás másolása

A korábbi olimpiai bajnok elmondta, a női ökölvívásban a genetika kiemelten fontos szerepet játszik, és Khelif esetében ez a genetikai különbség súlyos veszélyt jelent a sportolók számára. Szemléletes példát is hozott: Khelif eltörte az olasz bokszoló orrát, míg a magyar Hámori Luca nem mert teljes erőbedobással küzdeni ellene, mert férfiként érzékelte őt a ringben.

Kokó szerint egy ilyen helyzetben, ahol a genetikai különbségek ekkora előnyt biztosítanak, a sportág nem engedheti meg, hogy ilyen versenyzők induljanak, hiszen az ökölvívásban az egészségvédelem és a fair play a legfontosabb szempontok.

Arra a kérdésre, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) miért engedélyezte Khelif indulását az olimpián, Kokó elmondta: a NOB szabályzata nem követeli meg a genetikai vizsgálatokat, csupán az útlevél bemutatását, amelyben az áll, hogy a sportoló nő. Kokó ugyanakkor megjegyezte, hogy szerinte ez nonszensz, ugyanis ez a helyzet azt eredményei, hogy egy olyan személy lett olimpiai bajnok, akinek a dicsősége több mint kérdőjeles. Szerinte Khelif tisztában van a saját genetikai adottságaival és ezt tudatosan ki is használja a versenyeken. 

Az interjú végén Kokó felvetette, hogy a női boksz jövője szempontjából rendkívül káros lehet, ha hasonló esetek fordulnak elő. Szerinte a szülők és a fiatal lányok el fognak fordulni a sportágtól, ha azt látják, hogy olyan versenyzőkkel kell megküzdeniük, akik genetikailag előnyben vannak. Kokó hangsúlyozta, hogy a női ökölvívás számára létfontosságú, hogy megőrizzék a sportág hitelességét és biztonságát, és ehhez szigorúbb szabályozásra van szükség, amely kizárja az ilyen tisztességtelen előnyöket. 

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés