Körtvélyessy Zsolt korábban szívműtéten esett át, azonban bakteriális fertőzés miatt újra kórházba került. A Jászai Mari-díjas színészt immár harmadik hete tartják megfigyelés alatt, most pedig az egyetlen lánya, Kinga is megszólalt az édesapja állapotával kapcsolatban.

Mivel a színész szervezetét egy súlyos bakteriális fertőzés támadta meg, ezért látogatni sem lehetett, lánya is csak telefonon tudott érdeklődni az édesapja állapotáról. "Nagyon nehéz időszakon vagyunk túl, legalábbis remélem, hogy túl vagyunk rajta" - fogalmazott a Bors megkeresésére Kinga, aki összeomlott, amikor megtudta, hogy édesapját az intenzív osztályon kezelik a szívműtét után.
"Édesapámon ma, szerdán még vizsgálatokat végeznek, továbbra is kapja az antibiotikumokat, de az orvosok azt mondták, hogy ha minden lelete jól néz ki, akkor pénteken haza is engedik. Ez nagy megkönnyebbülés. Rettenetesen aggódom érte" - mondta a fiatal édesanya. Hozzátette: "Apukám erős ember, bíztam benne és reméltem, hogy legyőzi a betegséget is. Nagy szükségünk van rá, nekem ő a mindenem és a kislányom is rajongva szereti a nagypapáját. Még nagyon sokáig itt kell lennie velünk. Arról nem beszélve, hogy aput Kecskeméten is várják, a jövő héten ha minden jól megy, megkezdheti a próbákat. Tudom, hogy nagyon vágyik már oda is..."
Kapcsolódó cikkek
- Döbbenetes dolgot művelt egy buszsofőr Miskolcon Veszélybe sodorta az utasait egy buszsofőr, akinek a tettét levideózták.
- Siralmas anyagi helyzetük van a magyar fiataloknak A 18-35 év közötti magyar lakosság több mint 63 százaléka érzi bizonytalannak a jövőjét anyagi szempontból, ennek ellenére jelenleg mindössze csak a megkérdezettek 35 százaléka fekteti be a pénzét vagy tesz félre megtakarítási céllal – derült ki az OTP Bank friss felméréséből.
- Vitézy Dávidnak most lett elege, kipakolt az egykori államtitkár Egy rendőrségi videón akadt ki Vitézy Dávid, és hangot is adott a nemtetszésének.
- Furcsa hír jött az októberi nyugdíjakról - Önt is érintheti Akinek számlára érkezik a nyugdíja, az már október 12-én megkaphatja a pénzét, de a postás ennél jóval később hozhatja az ellátást.