Nemrég le kellett mondania egy versenyt, most azonban úgy tűnik, ismét megállíthatatlan.
Ahogy arról a Naphire.hu is beszámolt, júliusban világcsúcsot döntött Korok Fatima: a szabadtüdős merülés magyar csúcstartója Hondurasban 102 méteres mélységig merült a Vertical Blue nevű versenyen. Fatima akkor lapunknak elárulta, sosem felejti el azt a merülést.
Nem sokkal később azonban arról érkezett hír, hogy a világrekorder lemondott egy versenyt, mert egy betegség keresztülhúzta a számítását.
Ám úgy tűnik, ettől sem hagyott alább a lendülete: Korok Fatima az idény utolsó merülésén világbajnoki címet szerzett szabadtüdős merülésben – írja a Nemzeti Sport.
„Őszintén szólva egy hónap betegség után nem számítottam rá, épp úgy meglepett, mint amikor 2019-ben először szereztem aranyérmet. Nagyon-nagyon boldog vagyok, hogy Magyarország képviseletében aranyat nyerhettem, ráadásul kedvenc számomban”
– írta a hivatalos Instagram-oldalán.
Kapcsolódó cikkek
- Dárdai Pál fejleszti ki a Szoboszlai-gyilkos csodafegyvert? Dárdai Pál, a Hertha magyar vezetőedzője Szoboszlai Dominikék ellenfelének neveli ki az egyik játékosát, Fabian Reseét, aki rocksztárnak érzi magát.
- Gyönyörű volt, mindig nevetett – 22 évesen szörnyethalt a csodálatos sportolónő Egy nappal a halálos baleset után találtak rá a tehetséges, mindig mosolygó futónő holttestére.
- A Hamász magyar túszára emlékezett - porig alázták a Liverpool-szurkolót Kivezették a meccsről a szurkolót, miután politikai üzenetnek minősítették a molinóját, amit a lelátón tartott a kezében.
- Gulácsi Péter szívszorító vallomása: úgy toltak be a műtőbe, hogy nem tudták, focizhatok-e a jövőben Gulácsi Péter ijesztő részleteket osztott meg 2022-es sérülésével kapcsolatban, az orvosok még azt sem tudták neki megmondani, hogy mi lesz a karrierjével.