Az Országgyűlés honlapján olvasható napirendi javaslat szerint a képviselők 13 órakor kezdődő ülésen megemlékeznek a közelmúltban elhunyt Tellér Gyula (SZDSZ, majd Fidesz) volt országgyűlési képviselőről.
A napirend előtt a frakciók képviselői mellett szót kap Varga Szimeon bolgár nemzetiségi szószóló, aki Közös keresztény értékeink címmel mondja el felszólalását.
Képviselői mandátumigazolás és eskütétel is lesz. Az áprilisban elhunyt Bajkai István helyére Ferencz Orsolya ül be a Fidesz-frakcióban. Ferencz Orsolya 2018 óta a külügyminisztérium űrkutatásért felelős miniszteri biztosa, emellett a főváros VIII. kerületében önkormányzati képviselőként is tevékenykedett.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/budapest-parlament-pesti-rakpart-pixabay.inbox800x450.jpg)
A határozathozatalokat követően interpellációk, azonnali kérdések és kérdések hangzanak el három órán keresztül. Több mint egy tucat előterjesztés bizottsági jelentéseit és összegző módosító javaslatait is megvitatja az Országgyűlés - írja az MTI.
Egyebek mellett napirenden szerepel a területet újraszabályozó, az állami építési beruházások rendjéről szóló törvényjavaslat.
Megvitatják a vendégmunkások magyarországi foglalkoztatásáról szóló előterjesztést, valamint a vízgazdálkodási törvény azon módosítását, miszerint nem kell engedélyeztetni a 2024 előtt engedély nélkül létesített, ötven méternél nem mélyebb háztartási kutakat.
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.