A családközpontú gondolkodásnak ma Magyarország a Mekkája, mert mi vagyunk az a hely, ahol érdemes találkozni annak érdekében, hogy a családokat érintő legfontosabb kérdésekről közösen gondolkodjunk – mondta Novák Katalin köztársasági elnök az InfoRádió Aréna című műsorában kedden. Az adásban az államfő arról is beszélt, hogy egyik gyermeke kórházba került.
A csütörtökön kezdődő Budapesti Demográfiai Csúccsal kapcsolatban Novák Katalin kifejtette: 2015 óta kétévente megrendezik, idén már állam- és kormányfők, történelmi egyházak vezetői is érkeznek, hogy közösen gondolkodjanak a megoldásról, a családokat érintő legfontosabb kérdésekről.
A köztársasági elnök a családüggyel kapcsolatban kiemelte, hogy nemcsak támogatásokra, anyagi ösztönzőkre van szükség, hanem azokkal párhuzamosan egy családközpontú gondolkodásnak, a családokról szóló beszélgetésnek és a családokat a középpontba helyező életnek kell megvalósulnia Magyarországon.
Az interjúban az államfő elmondta, hogy „a család nem egy olyan rózsaszín dolog, amit a reklámokból látnak az emberek.”
„A legtöbb család élete ennél sokkal hektikusabb, és nagyon sokszor vannak benne tragédiák, nehézségek, olyan helyzetek, amelyeken át kell menni, amelyekkel meg kell küzdeni, akár a gyermek életében, akár a felnőttek életében” – mondta Novák Katalin, aki elárulta, hogy egyik gyermeke a felvétel előtti éjszaka kórházba került:
Én most például azért aludtam éjszaka csak két órát, mert az egyik gyerekünket be kellett vinni a klinikára, és a sürgősségi ügyeleten töltöttük ezt az éjszakát.
A köztársasági elnök elmondta, szerencsére a gyermeke jól van, hazaengedték. Hozzátette: mindezt azért mesélte el, hogy lássák, ő is tudja, hogy nem könnyű, sőt, nehéz dolog gyereket nevelni.
(Forrás: Blikk)
Kapcsolódó cikkek
- Váratlan közleményt adott ki a Magyar Posta, a nyugdíjakról van szó A Magyar Posta számára a lakosság kiszolgálása kiemelt fontosságú, ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy a nyugdíjak és a küldemények megérkezzenek az árvíz sújtotta területekre is - közölte a Magyar Posta csütörtökön az MTI-vel.
- Újabb pofont kaptak a tanárok, rengeteg pedagógusnak tartozik több tankerületi központ Bruttó 120 ezr forint iskolakezdési támogatás járna a tanároknak, azonban többen még nem kapták meg ezt az összeget.
- Megérkezett a legfrissebb előrejelzés, visszatér a nyári meleg? Sok napsütésre számíthatunk pénteken is, aminek az esős napok után valószínűleg sokan fognak örülni.
- Borzalmas tragédia Budapest közelében, iszonyú kínhalált halt egy 60 éves férfi Nem figyelt egy sofőr, halálra gázolt egy biciklist.