Mi lesz a betegekkel? Megszűnhetnek az elfekvők

Garai Kitti portré Garai Kitti

Egy törvényjavaslat szerint megszűnhetnek a kórházakban az ápolási osztályok, helyette a betegek orvosi szakvélemény alapján vagy haza, vagy úgynevezett szakápolási központokba kerülnének, amiért fizetni kellene. Egyelőre az nem derült ki, hogy ezek a központok hol lennének, és az sem, hogy mennyibe kerülne ez a betegeknek. 

Pintér Sándor belügyminiszter szerint a változásra azért van szükség, mert a kórházi ápolási osztályokon fekvő betegek többségének nincs szüksége kórházi kezelésre.

Az RTL Híradónak nyilatkozó egészségügyi szakértő szerint évente 5-6 ezer ember ellátásáról van szó. Dózsa Csaba szerint az új rendszerrel el lehetne érni, hogy szakszerű és az ápolási igényűknek megfelelő ellátást kapjanak a betegek, ehhez viszont szükség van a szociális otthonok fejlesztésére és toborzásra is. 

"Mindenképpen kell egy toborzás, tehát a meglévő kórházi dolgozók egy részét át kéne, hogy vigyék. Másrészt gondolom be kell vonni máshonnan is újabb gondozókat” - mondta Dózsa Csaba.

Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke korábban úgy fogalmazott a módosítással kapcsolatban, hogy annak is megvan a veszélye, hogy a rendszerből kikerülők nem kapnak megfelelő ellátást és nem lesz elég pénzük az ápolásuk finanszírozására. Szerinte kérdés, hogy a szociális ágazat el tudja-e majd látni az így megnövekvő igényeket.

Ez is érdekelhet