Óriási meglepetés a színpadon: Korda Györgynek és Balázs Klárinak még a lélegzete is elakadt
Az énekes és felesége hatalmas elismerésben részesültek. Gyuri bácsi már 65 éve szórakoztatja a közönséget, felesége, Balázs Klári pedig 45 éve énekel. A megunhatatlan slágereiket minden korosztály hallgatja, a házaspár nagy népszerűségnek örvend mind a fiatalok, mind pedig az idősebbek körében.
A házaspár csütörtökön a Budapest Parkban lépett fel, ahol hatalmas meglepetés érte őket, ugyanis a színpadon tudatták velük, hogy idén ők kapják a Fonogram-életműdíjat. Korda György és Balázs Klári erről mit sem tudott, így még inkább meghatódtak az elismerés átadásakor.
„Ezt az elképesztő teljesítményt és a kortalan dalok fantasztikus sikerét volt hivatott elismerni a szakma, amikor a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége odaítélte Korda Györgynek és Balázs Klárinak a jól megérdemelt életműdíjat” – kommentálta az elismerést Szűts László – szúrta ki az nlc.hu.

Gyuri bácsi meghatódva köszönte meg az elismerést. A közönség felé fordulva azt mondta: „Drága barátaim, hálásan köszönjük nektek és a MAHASZ-nak is, hogy ezt megkaphattuk.”
"Ezt most komolyan mondom és nem kell elszomorodni, de lehet hogy sok-sok év múlva, vagy nem tudom, amikor a Jóisten akarja, lemosolygok rátok föntről, és amikor ti utaztok vagy ott vagytok a reptéren, mindig eszetekbe fogok jutni” – mondta a legendás énekes, aki ezután azt is elmesélte a közönségnek, hogy készült a reptér videóklipje.
Az elismer átadását élőben közvetítette a Budapest Park a Facebook-oldalán, a videót ide kattintva tudják visszanézni.
Kapcsolódó cikkek
- Magyar báró fogadja Erdélyben III. Károlyt, aki öt napra eltűnik a világ elől Mint arról beszámoltunk, 1998 óta minden évben legalább egy hetet Erdélyben tölt az új brit uralkodó. Ezen a szokásán királyként sem változtat, ma meg is érkezett Romániába.
- Ha hinni lehet Harry hercegéknek, akkor soha többet nem fognak a királyi családról beszélni Meglátjuk, meddig bírják.
- Koncert előtt kapott rohamot ByeAlex A rapper éppen Ganxsta Zoleeval ugyanazon a helyen lépett volna fel, de iszonyú pánik fogta el.
- Rendkívüli hír: Fásy Ádám evett Nem is akárhol.