Ezt nem hisszük el: az igazgató bénázott, egy diák mémet csinált belőle, erre kirúgták a kollégiumból
Két héttel az érettségi előtt kellett elhagynia a kollégiumot egy diáknak.
A diák állítása szerint azért rúgták ki az érettségi előtt a kollégiumból, mert mémet csinált az intézmény igazgatójáról, aki egy ünnepségen fordítva tartott egy nemzeti színű szalagot.
A történet azzal kezdődött, hogy a kecskeméti Táncsics Mihály Kollégium új focipályájának avatóünnepségén készült egy kép, amely felkerült a Facebookra is. Azonban ez a kép manipulálva lett, ráadásul nem is sikerült túl jól, ugyanis ráközelítve látszott, hogy Bibok Róbert igazgató kezével és a szalaggal valami nem stimmel - írja a Kecsup.hu.

Ez megtetszett a diákoknak is, sőt olyan is volt, aki mémet csinált a kínos bakiból. Miután a történet nyilvánosságra került, az intézményvezető tagadta, hogy a diákot kirúgták volna, csak egy "személyes pedagógiai célú elbeszélgetés történt" vele, ahol állítólag elismerte, hogy hibázott. Ekkor közölte vele, hogy feljelentést nem tesz, de a kollégiumi ballagáskor, vagyis még az érettségi előtt el kell hagynia a kollégiumot.
Ez meg is történt, így a kiskőrösi diák testvére albérletébe költözött, onnan járt be az érettségikre is. Azt ő is elismerte, hogy papíron nem történt kirúgás, így a jogviszonya továbbra is fennáll, de a kollégiumban nem maradhatott. Arról is beszélt, hogy a mémmel csupán annyi volt a célja, hogy oldja a feszültséget az érettségi előtti napokban.
Kapcsolódó cikkek
- Rendkívüli bejelentés a katasztrófavédelemtől, az országos tisztifőorvos is intézkedett Az elmúlt napokban a folyókon levonult árhullám miatt most különösen nagy szükség van a beavatkozásra.
- Gyengült a forint a hosszú hétvége után - így áll az árfolyam Minimálisan gyengült a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben kedd reggel az előző esti szintekkel összevetve.
- Brutális vihar közelít - jégesővel, széllel és sok csapadékkal érkezik Kapunk egy kis esőt a nyakunkba, esernyőt vigyen magával.
- Halálos motorbaleset történt a fővárosban A motoros életét már nem lehetett megmenteni.