Köböl Anita maga sem hitte, hogy ilyen nagy szakmai elismerésben lesz része a hétvégén. Ugyanakkor - mint ahogyan a Naphire.hu-nak elárulta - ez nem az ő egyedüli sikere.
Szombaton a XVIII. Szóvivő Bálon osztották ki a Szóvivők Egyesületének díjait, amelyen az ATV műsorvezetője, Köböl Anita a Szóvivők Média díját kapta meg. A műsorvezető a közösségi oldalán osztotta meg az örömét a rajongóival, a Naphire.hu-nak pedig azt is elmondta, ez az első szakmai elismerése, így méltó helyre kerül majd a vitrinében. “Számomra óriási dolog, hogy az elmúlt két évben egy egészen más stílusú műsorban és műfajban tudtam megmutatni magam és talán ez tette lehetővé, hogy a zsűri számára is kiemelkedjek egy közegből” - kezdte lapunknak Köböl Anita, aki azt is hozzátette: a kollégáin kívül talán senki nem tudja azt, mennyi munkája van ebben.
“Két év után sem engedek soha abból, hogy egy-egy ATV Start adásra mélyen, tartalmasan felkészüljek. Akár napi 3-4 órát is feláldozok a mindennapjaimból erre. Hiszem, hogy ez a díj ezt a hozzáállást, ezt az alázatot és tudatosságot ismeri el” - folytatta az ATV műsorvezetője, majd egy másik aspektusra is rávilágított. “Közszereplőként én eddig soha nem azzal tűntem ki, hogy a magánéletem minden egyes mozzanatáról tudni lehetett. És szerintem, aki sokkal láthatóbb a közvélemény számára, sokkal könnyebben kap díjakat is. Örülök, hogy egy más utat bejárva, de láthatóvá vált, amit én csinálok, ahogy ezt a szakmát képviselem és hiszem, az elismerés ennek is szól.”
Anita az ATV vezérigazgatójának, Németh S. Szilárdnak és az ATV Start és Híradó munkatársainak is megköszönte a közösségi oldalán a díját. De - mint hozzátette - a legnagyobb köszönettel a kislányának tartozik. „Három és fél éve megmutatja nekem, hogy kitartással és bátorsággal mire vagyok képes, aki valódi célt adott az életemnek, akiért mindent teszek és a családomnak, akik mindig mellettem állnak, támogatva mind a munkámban, mind pedig az egyedülálló anyaság kihívásaiban” - írta az Instagram-oldalán. A Naphire.hu-nak végezetül hozzátette: most, a különösen fontos időszakban erőt ad egy ilyen elismerés. “Egy kifejezetten turbulens időszak van és ez még nagyobb odafigyelést igényel és még fontosabbá válik a szavak ereje és a hitelesség” - tette hozzá.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Aggasztó hír jött Kamilla királynéről, ilyen állapotban van most Mint azt a naphire.hu is megírta, Kamilla királyné mellkasi fertőzés miatt lemondta több tervezett kötelezettségét is, miután az orvosok azt tanácsolták neki, hogy egy ideig pihenjen otthon. Most újabb aggasztó hír jött: a királyné állapota nem javul a várt mértékben.
- Hihetetlenül szalad az idő: 5 éves lett Tóth Gabi és Krausz Gábor kislánya Tóth Gabi és Krausz Gábor kislánya már az ötödik születésnapját ünnepli, a jeles nap alkalmából pedig az édesanyja egy fotómontázzsal köszöntötte fel a közösségi oldalán.
- Margot Robbie halálra rémült A Wall Street farkasa castingján: azt hitte börtönbe kerül Margot Robbie olyan kreatív döntést hozott, hogy "A Wall Street farkasa” című film castingján ahelyett, hogy megcsókolta volna Leonardo DiCapriót, a "Barbie” sztárja inkább megpofozta őt.
- Sánta Laci őszinte vallomást tett: így érzi magát a válása óta Sánta Laci néhány évvel ezelőtt vetett véget a házasságának a gyermeke édesanyjával, most pedig elmesélte, hogy hogyan éli meg a mindennapokat azóta. Mint mondta, a válás óta nincsen senkije, jelenleg a gyermekének és a munkájának szenteli az életét.