Hirdetés

Nincs apelláta: betiltotta a koalaölelgetést az egyik legnépszerűbb vadaspark

Virág Sára portré Virág Sára

Ausztrália egyik ikonikus vadasparkja, amelyik arról volt híres, hogy minden látogató szabadon ölelgethette a park koaláit, kemény döntést hozott: a látogatóknak mostantól tilos lesz hozzányúlniuk az állatokhoz. 

Az ausztráliai Queensland-ben található vadaspark világszerte arról volt híres, hogy minden látogató szabadon babusgathatta a koalákat. A Lone Pine Koala Sanctuary névre keresztelt hely vonzotta is a látogatókat Taylor Swifttől kezdve Vlagyimir Putyin orosz elnökig. Júliustól azonban kemény döntést vezetett be a park: mostantól tilos lesz a koalamackók ölelgetése. 

"Nagyon örülünk annak, hogy egyre több és több ember érdeklődik az ausztrál vadvilág iránt, de jobb lenne, ha a koalák is azt csinálhatnák közben, amit természetes közegükben szoktak, és ez az evés illetve az alvás" – fogalmazott Lyndon Discombe vezérigazgató. Az ország állatvédő csoportjai mind üdvözlik a döntést, valamint kifejezték abbéli reményüket, hogy ezzel végre országosan végeszakad ennek a "kegyetlen" gyakorlatnak. 

A szakemberek több olyan tanulmányt is idéztek, amelyek szerint az ilyesfajta interakció nagyon rosszat tesz az állatoknak, különös tekintettel arra, hogy magányos, és leginkább éjszaka élő lényekről beszélünk – írja a BBC. A koalák elképesztő nemzeti ikonnak számítanak Ausztráliában, és a természetes élővilág szempontjából is szinte felbecsülhetetlenek – de van még egy hatalmas előnyük, ez pedig a turisztikai vonzerejük. Az egykor oly bőséges szaporulat azonban jelentősen megcsappant az utóbbi időben, az építkezések, az aszály és a bozóttüzek miatt. 

A becslések igencsak eltérőek, mégis nagyjából 50 ezer példány maradt már csak a vadonban, így a faj hivatalosan is veszélyeztetett fajnak minősül a keleti parton. Az állatvédők pedig attól tartanak, hogy bizonyos államokban egy-két generáción belül teljesen ki is halhatnak. A koalák védelme így kifejezetten fontos kérdés Ausztráliában. Éppen emiatt veszik szigorúan a szórakoztatóiparban való szerepeltetésüket. Több államban már korábban betiltották, hogy bármilyen turisztikai célra használják az állatot. 

A queenslandi kormány is csak szigorú szabályok betartásával engedélyezi az állatok használatát. Ilyen például, hogy egy állatot csak három napig szabad "dolgoztatni", utána mindenképpen szabadnapot kell kapnia, emelett csak napi harminc percig szabad "szolgálatban lenniük". Az újonnan bevezetett szabályozást a politikai spektrum képviselői is örömmel fogadták, mondván, hogy normál körülmények között a koalák soha nem találkoznak az emberekkel, és itt is erre kellene törekedni. "Bármilyen aranyosak is a koalák, akkor is fogságban élő vadállatok, akik nagyon érzékenyek a stresszre. És mivel veszélyeztetett fajról van szó, a jólétük a legfontosabb, amire törekedni kell" – fogalmazott a BBC-nek Rebecca Keeble állatvédő. 

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés