Hirdetés

Megdöbbentő ok miatt tiltottak ki a Lidlből egy vásárlót

Horváth Fanni portré Horváth Fanni

Az áruház szerint a 49 éves nő "üzleti okokból' akart egyszerre száz darab uborkát vásárolni.

Egészen megdöbbentő dolog történt egy brit Lidlben, ahonnan kitiltottak egy középkorú nőt, miután egyszerre nagy mennyiségű zöldséget és gyümölcsöt akart vásárolni. Ráadásul nem először, ugyanis minden héten ugyanazon a napon megy a boltba, hogy beszerezze a termékeket, amelyekből méregtelenítő italokat készít a vállalkozása számára.

Hasonlóképpen tett múlt vasárnap is, azonban az üzletvezető egyszer csak megállította és megtiltotta neki, hogy elvigye az összes uborkát. "Három éve minden héten vasárnap megyek a Lidl-be. Már délelőtt 10 órakor végeznem kell, hogy friss uborkából és egyéb zöldségből (illetve gyümölcsből) készíthessem el a méregtelenítő hatású italokat" - mondta az eset után az asszony.

A nő elmondása szerint minden alkalommal meg szokták bámulni a vásárlók, azonban az eladók részéről korábban még soha nem kellett atrocitással szembesülnie. Később a Lidl képviselője úgy fogalmazott az esettel kapcsolatban, hogy bár nem értesült korlátozásról, viszont tanácsosabb lenne a nőnek a termékeket nagykereskedőnél megvásárolnia - írja az ATV.

Szupermarketként szeretnénk biztosítani, hogy minden vásárlónk hozzájusson a szükséges termékekhez, ezért sajnos nem tudjuk támogatni a nagykereskedelmi vásárlást

- tette hozzá az áruházlánc képviselője. Ahogy arról a Naphíre is beszámolt, jelenleg nagy hiány van a zöldségekből egyes brit üzletekben, az Aldiban például már korlátozásokat vezettek be.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés