Lezuhant egy holland jelzésű kisrepülőgép Horvátország északnyugati részén, a Dinári-hegység egyik hegyláncán, a balesetben három ember halt meg - közölte a károlyvárosi (Karlovac) rendőrség vasárnap.
Az eset még szombaton történt, de a nehéz terepviszonyok miatt a mentőegységek csak nehezen tudták megközelíteni a baleset helyszínét. Hivatalos információkat ezért csak vasárnap közöltek a hatóságok.
Danko Petrin légvédelmi vizsgálatvezető elmondta: a repülőgép összeroncsolódott a földbe csapódás következtében, majd kigyulladt és teljesen kiégett. A pilóta és a két utas a helyszínen életét vesztette.

"Még várjuk, hogy légiforgalmi irányítás a rendelkezésünkre bocsássa a radaradatokat és a felvételeket a pilótával folytatott beszélgetésről" - hangsúlyozta. Hozzátette: csak ezután kaphatnak teljes képet arról, illetve választ arra a kérdésre, hogy mi, és miért történ valójában.
Elutasította azokat a feltételezéseket, hogy a szerencsétlenség oka a rossz időjárás volt. A rossz időjárási viszonyok nem jelentik automatikusan, hogy amiatt zuhant le a gép - mutatott rá.
Petrin megerősítette, hogy egy holland jelzésű Cirrus 20 típusú kisrepülőgépről van szó, amelyen a repülési terv szerint három holland állampolgár tartózkodott.
A boncolás választ ad majd mindhárom áldozatok kilétére, haláluk pontos idejére és okára - húzta alá.
Kapcsolódó cikkek
- Bármit csinálnak is, az életükkel játszanak az észak-koreaiak Döbbenetes törvényeket kell betartaniuk azoknak, akik Észak-Koreában, Kim Dzsong Un diktatúrájában élnek, ugyanis a legkisebb kihágásokért is halálbüntetés jár. Mutatunk most pár nagyon furcsa törvényt.
- Rendkívüli: nagy bejelentést tett Zelenszkij a háborúról Ukrajna készen áll a rég várt ellentámadás megindítására, hogy visszafoglalja az Oroszország által megszállt területeket - közölte az ukrán elnök.
- Valami rettenetes dolog történik Joe Biden körül, nagyon aggasztó a helyzet Az amerikai elnökről egyre több rémisztő videó lát napvilágot, sokan aggódnak érte. Most éppen a helikopter ajtajába verte be a fejét.
- Most közölte a rendőrség: borzasztó a helyzet a magyar határon Rengetegen menekülnek, a hatóságok igyekeznek segíteni őket.