Hirdetés

Hiába kért segítséget a magyar édesanya, félrekezelték a nagybeteg lányát

Horváth Fanni portré Horváth Fanni

Hónapokon keresztül azt hitték az orvosok, hogy csak náthás a gyermek. Később azonban kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj, mint gondolták.

Egy magyar édesanya hónapokon keresztül könyörgött a skót orvosoknak, hogy végezzék el a megfelelő vizsgálatokat a kislányán, azonban mindegyik szakember elküldte őket, mindván a gyermek csak náthás, vagy elkapott valamilyen vírust. Így heteken keresztül félrekezelték.

Zahorszki Ilona már el akarta vinni a gyermekét az országból, de végül az orvosok mégis rendesen kivizsgálták a hároméves kislányt, és kiderült, hogy nagy a gond, ugyanis leukémiás.

A Theano nevű, 3 éves kislány tünetei nyár végén kezdődtek, amikor elkezdett óvodába járni. A gyermek rövid idő alatt több betegségen is átesett, a szülők ekkor már sejtették, hogy valami nincs rendben vele - írta meg a Bors. Bár alkalmanként jobban volt, de utána mindig romlott az állapota. Annak ellenére, hogy mindegyik orvos vírusfertőzésre gyanakodott, a család többi tagja egyszer sem betegedett lett.

Ez is furcsa volt az édesanyának, illetve az is, hogy Theano tünetei egyre súlyosabbak lettek: folyamatosan fájtak az izületei és székrekedés gyötörte. A magyar édesanya háborút vívott a háziorvossal, hogy végre vizsgálják ki a gyermekét. Végül be is utalták a glasgow-i gyermekklinikára egy átfogó vizsgálatra, ahol kiderült, hogy a leukémia egy igen ritka fajtája betegítette meg.

Ha nem vizsgálták volna ki, akkor hónapokon belül meghalt volna, de így már elkezdték kemoterápiás kezeléseket

- mondta Zahorszki Ilona.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés