"No fotó, f*szom, rendőrség!" - így látja a budapesti kínai közösség Hszi Csin-ping látogatását
Kiderült, mit gondolnak arról a budapesti kínaiak arról, hogy Hszi Csin-ping az országba látogat. Az Index azt írja, volt, aki örömkönnyekbe tört ki a hír hallatán, egy kínai masszázsszalon vezetője például abban bízik, hogy a találkozó mind a két népet naggyá teszi.
A portál felidézte: a 2022-es népszámlálás adatai szerint 18 154 kínai állampolgárságú személy él Magyarországon, azonban a számuk a legutóbbi felmérés óta megkétszereződött. Az Index arról kérdezte a Budapesten élő kínaiakat, hogy mit szólnak ahhoz, hogy Hszi Csin-ping elnök Magyarországra látogat, és hogy mi a véleményük a kínai-magyar kapcsolatokról? Először a Józsefvárosi (kínai) Piacon kérdezték a kínaiak által tulajdonolt üzletekben lévő embereket. Ám miközben a fotóriporter képet szeretett volna készíteni, az egyik árus hangos és ideges kiáltására lettek figyelmesek.
- kiáltotta egy kínai férfi. Az árusok nem akartak válaszolni az újságíró kérdésére, sőt, amikor Hszi Csin-ping elnök látogatása szóba került, még azokat a magyar szavakat is elfelejtették, amiket előtte tökéletesen értettek. Végül a piac egyik magyar származású munkavállalója elmondta, hogy az árusok körülbelül 60 százaléka már nagyon régóta ott dolgozik, jól is beszélnek magyarul, de ilyen kérdésekben nem fognak megnyilvánulni. "Szerintem nem is érdekli őket a politika” – fogalmazott.
A Kínai Panda Masszázsszalonban azonban már sikerrel jártak, ugyanis a tulajdonos válaszolt a kérdéseikre. "Európában nem igazán ismerik a kínai masszázsfajtákat, nincsenek tisztában a meridiánok fogalmával, de egyre több a magyar származású törzsvendégünk, akik nagyon barátságosak velünk. Mi a masszázs által közvetítjük a kínai kultúrát, felmutatjuk, hogy milyen fontos az egészséges test. Nekünk csak jó tapasztalataink vannak Magyarországgal és a magyarokkal. Nagyon szépen köszönöm az itt élő kínaiak nevében is, hogy Orbán Viktor meghívta Budapestre a kínai elnököt" - árulta el a szalon tulajdonosa, hozzátéve, hogy azt kívánja, sikeresek legyenek a tárgyalások, mert azzal Kína és Magyarország is csak jól járhat. Úgy véli, hogy Magyarország gyönyörű és kiválóan alkalmas arra, hogy az itt élni akaró kínaiak a többségi társadalommal kiegyezve, békében élhessenek.
"Reméljük, hogy mind a két népet egészségessé és naggyá teszi ez a látogatás. Ez igazán szép lenne" - tette hozzá a tulaj, arról azonban nem akart beszélni, hogy milyen belpolitikai folyamatok zajlanak Kínában, illetve jó elnök-e Hszi Csin-ping. "Remélem, mindenki jól van, boldog és boldog lesz Magyarországon és Kínában egyaránt" - zárta a beszélgetést.
Ezután az Üllői úton próbálták megkérdezni az embereket a kínai elnök látogatásával kapcsolatban. A Jia Le Kínai büfé pultosa például nem is tudta, hogy Hszi Csin-ping Magyarországra látogat, ezért nem szívesen kommentálta a hírt, de amikor megtudta, sejtelmesen mosolygott.
A Spicy Fish étterem dolgozói szerint a kínai szakácsok örömkönnyekben törtek ki, amikor megtudták, hogy a Kommunista párt főtitkára Budapestre érkezik. A kínai államfő az egyik legnagyobb ikonjuk. "Ezt azt jelenti a kínai–magyar kapcsolatokra nézve, hogy minden a legnagyobb rendben lesz" - mondták.
"Jöjjön, üdvözöljük, very big welcome” – kommentálták a hírt a Wang mester által fémjelzett Biang Astoriában.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Nagyon rossz híreket kaptunk a forintról: ennyibe kerül most az euró Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
- Brutális fordulat áll be az időjárásban: jön a fagy Kedden ugyan elszórtan előfordulhat eső, zápor, de alapvetően csendes, őszi idő várható a jövő héten több-kevesebb napsütéssel és 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel. A szél többfelé élénk, olykor erős lesz, és a hét második felében a szélvédett, hidegre hajlamos helyeken fagypont köré is hűlhet a levegő - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
- Orbán Viktor hatalmas bejelentést tett, ez minden magyar embert érint Orbán Viktor miniszterelnök gazdasági programot hirdetett a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülésén vasárnap Esztergomban. A Magyar Nemzet értesülései szerint a gazdasági akcióprogram része a megfizethető lakhatás, az egymilliós jövedelem, a munkáshitel és tőkejuttatás a magyar kisvállalkozásoknak.
- Kiadták a friss előrejelzést a meteorológusok: ez vár ma ránk Igazi őszi időnk lesz ma, nappal napsütés és 18 fok vár ránk, este pedig gyenge eső jöhet.