Külön bulit nem tartanak, de az ATV nézői így is elkényeztetik őket évről-évre - idén sem volt ez másképp. A Heti Napló Sváby Andrással két férfi riportere is szülinapos volt a napokban, senki nem találná ki, hogyan töltötték.
Az ATV népszerű riportmagazinjának egyik legfiatalabb tagja, aki már néhány év alatt letette a névjegyét a szakmában, nemrég Junior Prima díjat is kapott. Berecz Peti a napokban ünnepelte a születésnapját, s mint ahogyan az a naplósoknál szokás, a műsor is megemlékezett róla. Azaz róla is. “Közös ünneplés nem volt, és a szülinapokat külön nem is nagyon szoktuk ünnepelni, mert egyfolytában dolgozunk. Annak is örülünk, ha néha sikerül összehoznunk egy naplós bulit, nemrég volt is egy” - kezdte a Naphire.hu-nak Berecz Peti, akit a Napló a Facebook-oldalán is felköszöntött.
“Nálunk az a szokás, hogy mindig kitesszük a szülinapost egy fotóval, és nagyon felemelő azt olvasni, hogy a Heti Napló nézői hogyan gondolkodnak rólunk. Több száz komment érkezett, még nem is értem a végére. A szülinapom dolgosan telt, mert bár napközben a családommal elmentem ünnepelni, meg előtte való nap a barátaimmal is buliztam, de munka is volt, hiszen Izraelben forgattam, így az születésnapomon azt az anyagot készítettem a vágószobában” - folytatta a fiatal riporter, akinek tapasztalt kollégája, L. Dézsi Zoltán is hasonló élményekről számolt be.
“Majdnem ötezren likeolták a szülinap fotómat, ami azért egy komoly szeretetet ad és több mint ezren üzentek. Természetesen a naplósokkal már reggel felköszöntöttük egymást a munkahelyi chatcsoportunkban. De ami az én számomra most fontosabb volt mindennél, az az, hogy én a születésnapommal véletlenül egybeesve kaptam a lakóhelyemtől egy díjat, a Komáromi József sajtódíjat. Az nekem nagyon jólesett, hogy együtt vehettem át a kitüntetést, Mihályi Gáborral, a Magyar Állami Népi Együttes vezetője, így nem akármilyen emberrel állhattam együtt egy pulpituson” - mondta a Naphire.hu-nak L. Dézsi.
A legnagyobb meglepetést ezúttal azonban saját magának köszönheti, hiszen karóra-gyűjtőként nem akármivel lepte meg magát. “Egy 1905-s gyártású Brauswetter János órát vettem magamnak, ami azért nagy dolog, mert ő a 19. század második felének és a 20. század elejének egyik legnagyobb órás mestere volt Magyarországon. És ez a darab full eredeti, minden megvan hozzá, amit akkor Brauswetter mester belerakott” - mondta a büszke szülinapos, aki a közösségi oldalán is megmutatta ezt a ritka darabot.
Kapcsolódó cikkek
- „Semmim sincsen” - Bíró Ica kamerák előtt tett szívszorító vallomást Évek óta küzd az igazáért, és azért a vagyonért, amit az élete során szorgos munkával összeszedett: Bíró Ica az ATV A nő háromszor műsorban meglepő titkokat árult el az életéről.
- Megtörte a csendet Görbe Nóra: videón, ahogy párja, Gát György tragikus halálára reagál Soha nem voltak házasok Görbe Nóra és Gát György, de két közös gyerekük született. Görbe Nóra most elárulta, mit érzett, amikor értesült Gát György haláláról.
- Sokkoló felvételen, ahogy Sean „Diddy” Combs brutálisan megveri a barátnőjét A CNN által megszerzett 2016-os biztonságikamera-felvételen látható, ahogy Sean "Diddy" Combs megragadja, meglöki, rángatja és megrúgja akkori barátnőjét, Cassie Venturát egy olyan veszekedés során, amely szerepel a Ventura által novemberben benyújtott szövetségi perben.
- Botrány a szállodában: Kovács "Kokó" Istvánt megtámadták, majd brutálisan összeverte a férfit Híres filmrendező fia támadta meg a magyar ökökvívót.