Hirdetés

Óriási a készültség, bombakereső robotok és mesterlövészek is dolgoznak majd Budapesten

Szabó Bianka portré Szabó Bianka

Már csak néhány nap, és Magyarországra látogat Ferenc pápa. Az egyházfő érkezését már elkezdték előkészíteni, hogy maximális legyen a biztonság.

A pápalátogatás valamennyi helyszínén, az oda vezető utak mentén valamennyi csatornahálózatot átvizsgálják robbanóanyag, fegyverek után kutatva. Az érintett közterületek alatti csatornaszakaszokon bombakereső robotokat használnak, de ahova ember is befér, ott személyesen is ellenőriznek, elsősorban a Terrorelhárítási Központ tűzszerészei – írja a Magyar Nemzet

A csatornázási művek szakemberei a csatornafedelek lehegesztésén kívül egyes csatornaszakaszokat a föld alatt is lezárnak, a lezárt pontokat pedig a hatóságok folyamatosan figyelik.

Azt, hogy Ferenc pápa autókonvoja melyik útvonalon fog beérkezni a belvárosba pénteken, illetve melyik útvonalon távozik majd vasárnap, még nem lehet tudni. Általánosságban elmondható, hogy legalább három útvonalat jelölnek ki erre, és valóban az utolsó pillanatban, a szentatya repülőgépének landolása után dől el, hogy végül melyiket fogja használni a szigorúan biztosított gépjárműkonvoj.

A csatornák mellett az érintett útvonalak mentén található kandelábereket, illetve közlekedési lámpákat tartó oszlopokat szintén ellenőrzik, mivel üregesek. Ugyancsak biztonsági ellenőrzésen esnek át a pápalátogatással érintett területeken lakók, a környező házak, épületek is. 

A látogatás teljes időszaka alatt mesterlövészek dolgoznak majd, ahogy a rendőrség légi rendészete is jelen lesz, és a helikoptereket is gyakrabban lehet majd látni. 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés