Hirdetés

Igazán embertpróbáló időszakon van túl Keresztes Ildikó: elmondta, hogy érzi magát az agyműtéte óta

Nap Híre portré Nap Híre

Nehéz időszakon van túl Keresztes Ildikó, akinek az év elején távolítottak el egy háromcentis tumort agyáról.

Noha jövő eredetileg februárig folytathatta a pihenést, úgy döntött, hogy már ősszel visszatér a színpadra. Műtéte óta augusztus 20-án Egerben lépett először színpadra, ami nem csak fizikailag, de lelkileg is hatalmas erőpróbát jelentett neki, mindamellett, hogy rengeteg pozitív energiával is feltöltötte – írja a Blikk.

Az énekesnő azt is elmondta, hogy a műtéte óta sok mindent megváltoztatott az életében. Rendszeresen eljár az addig csak halogatott szűrővizsgálatokra és megtanulta nem a végletekig elodázni a számára kellemes dolgokat sem.

"Nemrég a Karib-térségben, Arubán pihentem, ahová már harminc éve hívnak a barátaim, én azonban mindig azt mondtam, hogy nem tudok menni, mert épp dolgozom. A lábadozás épp megfelelő idő volt arra, hogy ezt bepótoljam és hihetetlenül feltöltődve jöttem haza. Amennyire fatalista vagyok a munkában, épp annyira belevetem magam a semmittevésbe is, éppen ezért felejthetetlen utazás volt. De jártam az elmúlt hónapokban többször Spanyolországban és persze Erdélyben is" – mesélte. Az énekesnő azt is elmondta, hogy ma már sokkal határozottabban mond nemet olyan dolgokra, amik nem férnek bele az életébe. 

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés