Hirdetés

Mire készül a Magyar Honvédség? Itt a bejelentés

Horváth Fanni portré Horváth Fanni

Országos toborzókampányt indít a honvédség, hogy minél többen megismerhessék a honvédség által kínált szolgálati formákat és életpálya-lehetőségeket, közölte a Honvédelmi Minisztérium. A toborzókampány nyitórendezvénye hétfőn lesz Budapesten, a Bálnában.

A háború, a migráció és az Európát érő biztonsági kihívások rámutattak, hogy a veszélyek korát éljük, a béke és a biztonság felértékelődött. Magyarország biztonságának és védelmének megerősítése érdekében a Magyar Honvédség megerősítése, megfiatalítása és modernizálása kiemelt feladat

- fogalmaztak a közleményben, és azt is kiemelték, hogy a hamarosan induló kampányban azoknak a fiataloknak a jelentkezését várják, akik "készek és szeretnének tenni a haza, családjuk és szeretteik védelmében". Arra is felhívták a figyelmet, hogy a honvédség vonzó életpálya azoknak, akiknek az egyéni fejlődésen túl fontos még a közösség, a bajtársiasság, a fiatalos szemlélet, illetve a high-tech haditechnikai eszközök iránt is érdeklődnek.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Kiemelték továbbá azt is, hogy a toborzási kampány a következő hónapokban nem csak a toborzási irodákban zajlik majd, hanem az interneten és különböző médiafelületeken, emellett országszerte toborzási rendezvényeket is tartanak - írja a 24.hu.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés