Dráma a Sztárban Sztár All Starts stúdiójában, Stohl András sírva emlékezett Kaszás Attilára
Kaszás Attila zseniálisan alakított szerepe A padlás című musicalből ismét előkerült, ugyanis a Sztárban Sztár All Stars című műsorban Puskás Peti lehengerlő módon idézte meg a színművészt, aki immár tizenhét éve nincs köztünk. Szem nem maradt szárazon a stúdióban.
Puskás Peti szombat este maximális pontszámot zsebelt be a TV2 műsorában, annak ellenére, hogy hatalmas feladattal kellett megbirkóznia. Az énekes a Jászai Mari-díjas Kaszás Attilát keltette életre, a produkciója pedig olyan döbbenetesen hatásosra sikerült, hogy a zsűri több tagja is elérzékenyült, amikor felcsendült a népszerű musical Fényév távolság című dala.
A Blikk felidézte, hogy Kaszás Attila a halála előtt is a színpadra készült állni, ugyanis éppen a Tizenkét dühös ember című darab előadására készült, amikor váratlanul összeesett. A mentőben újraélesztették, majd intenzív osztályra szállították, ahol agyvérzést állapítottak meg nála. A színész négy napon keresztül kómában feküdt, március 22-én tehermentesítő koponyaműtétet hajtottak végre, azonban ez sem mentette meg életét, március 23-án, 47 évesen elhunyt.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- "Megöltetek ismét egy gyermeket" - Puskás Peti drámai üzenetet küldött, miután kiderült, meghalt Sallai Nóra kisfia Puskás-Dallos Peti a rettenetes hír után egy hosszú bejegyzést tett közzé a Facebook-oldalán, melyben szívszorító sorokkal búcsúzott, majd kemény üzenetet küldött azoknak az autósoknak, akik nem tartják be a szabályokat.
- Rendőrök lepték el a Harry Potter-filmek színésznőjének a házát, drogcsempészettel gyanúsítják A színésznő azonban azt állítja, hogy mit sem tudott az egészről és semmi köze nincs a kábítószerhez.
- Gryllus Dorka ultimátumot adott a férjének: vagy lejön a drogokról, vagy elválik tőle Simon Kornél nyíltan mesélt arról, hogy milyen nehézségeken ment keresztül az alkohollal és drogokkal kapcsolatban. Mint mondta, a függőségei kis híján a házasságát is tönkretették.
- Élő adásban jelentették be: súlyosan megsérült az RTL sztárja, feladta a Sztárboxot Miller Dávid a napokban az egyik edzésen súlyosan megsérült, három helyen is eltörött az orra, ezért fel kellett adnia a küzdelmet az idei Sztárboxban. A 28 éves műsorvezető az edzőivel együtt állt kamerák elé vasárnap este és élő adásban mesélték el, hogy egy szerencsétlenül eltalált ütés miatt történt meg a baj.