Az ALS betegség a végső stádiumban a tüdőt támadja meg és ez az alkotmányjogász esetében is így történt.
- nyilatkozta a Blikknek Karsai Dániel testvére, Karsai Péter. Ahogy azt korábban a Nap Híre is megírta, az alkotmányjogász hosszú ideje az ALS nevű halálos betegséggel küzdött és szombat este elveszítette vele szemben a harcot.
A jogász testvére elárulta azt is a lapnak, hogy Dániel szombat este hirtelen úgy érezte, hogy elfogyott a levegő és alig tudott lélegzetet venni. A súlyos kór a végső stádiumban a tüdőt támadja és Dániel esetében is ez történt.
- tette hozzá Péter, aki úgy látta, hogy a mentők és a kórházi dolgozók is mindent megtettek érte, amit lehetett, de az életét már nem tudták megmenteni.
A család egyelőre nem beszélt a temetés részleteiről, azonban szűk körű búcsúztatást terveznek.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Robbant a bomba Heves megyében, Lázár János is beszállt Tízmillió forintba került, hogy Heves vármegyében legyen zenélő út, ám a lakók már nem bírják tovább, hogy egyfolytában a Nélküled című szám szól a közelben. Most aláírásgyűjtéssel akarják elérni, hogy beszüntessék a zenélést, de beérnék egy zajvédő fallal is. Lázár János is beszállt a vitába és azt mondta: ha a helyiek nem akarják, akkor nem zenél tovább az út.
- Itt vannak a részletek: Orbán Viktornál is jóval többet keres a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője Kiderült, mennyit keresnek a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezérkarának tagjai. Mint ismert, Orbán Viktor a júliustól érvényes emelés óta havi bruttó 4,77 millió forintot kap, most pedig kiderült, hogy a hivatal elnöke még ennél is több pénzt vihet haza.
- Mi a fene történik az M7-esen? Erre nem voltunk felkészülve Újabb lezárásra kell számítani az M7-esen, nem lsz könnyű közlekedni az autópályán a következő időszakban.
- Hatalmas bejelentést tett az OTP, félmillió forintot lehet most nyerni Az OTP Bank bejelentette, hogy újra indult az OTP Class pályázat, amelyre általános és középiskolai osztályok jelentkezhetnek. A szakmai zsűri osztályonként félmillió forint támogatást ítél meg négy osztálynak, mellyel közelebb kerülhetnek céljaik megvalósításához. A hitelintézet közösségépítés, valamint iskolai környezet fejlesztés kategóriában várja a nevezéseket.